Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kakas vörösborban

120 perc
rafinált
költséges

Elkészítés

Elkészítés: A feldarabolt húst ízlés szerint sózzuk, szórjuk meg őrölt borssal, majd hagyjuk egy kicsit állni. Ezután tegyük bele egy tálba a húst, a babérlevelet és a kakukkfűágakat, majd öntsük fel a borral. Kicsit igazítsuk el, hogy a bor lehetőleg mindenhol érje a húst, majd fedjük le a tálat, és éjszakára tegyük be a hűtőbe. Hagyjuk másnapig pácolódni.

Egy serpenyőbe tegyük bele az olajat, majd adjuk hozzá az apró kockákra felvágott bacont, és kevergetve süssük szép pirosra. Ezután szedjük ki a zsiradékból, és tegyük félre.

A visszamaradt zsiradékhoz adjuk hozzá a vaj felét, majd tegyük bele az alaposan lecsepegtetett savanyított hagymát, kevergetve pár perc alatt pirítsuk szép aranybarnára, majd szedjük ki és tegyük félre.

Ugyanebbe a zsiradékba tegyük bele az ízlés szerint felszeletelt gombát, majd sózzuk, borsozzuk, és pár perc alatt süssük zsírjára, majd szedjük ki és tegyük félre.

A pácléből szedjük ki a húst, majd alaposan csepegtessük le, végül pedig papírtörlővel töröljük szárazra. Ezután minden darabot forgassunk bele a kukoricalisztbe. A páclevet tegyük félre, mert még szükség lesz rá.

A serpenyőben olvasszuk fel a maradék vajat, majd tegyük bele a lisztbe forgatott húsdarabokat, és hirtelen süssük szép aranybarnára, majd az elősütött húst tegyük bele egy nagyobb edénybe. Ezután adjuk hozzá az elősütött bacont, a hagymát, a gombát és a sűrített paradicsomot.

A serpenyőbe amibe elősütöttük a hozzávalókat, öntsünk egy kevés csirkealaplevet, majd addig keverjük, míg teljesen feloldódnak a sütés közben leragadt pörzsanyagok. Ezután öntsük rá a hús tetejére a vörösboros páclével és a maradék csirkealaplével együtt, majd kicsit rázogassuk össze. Fedjük le az edény tetejét, forraljuk fel, majd a hőfokot mérsékelve, közepes lángon főzzük addig, míg a hús teljesen megpuhul.

Ezután 1 evőkanál kukoricalisztet keverjünk simára kevés főzőlével, majd csorgassuk a hús közé. Ezután óvatosan rázogassuk össze, majd pár perc alatt forraljuk ki, hogy a szaft kissé besűrűsödjön (keverni nem szabad, mert akkor a puhára főtt hús szétesik).

Amíg a kakas fő, ízlés szerint készítsünk hozzá köretet. Én galuskát (nokedli) főztem, és azzal tálaltam.

Tálalás előtt szedjük a köretet egy tányérra, majd helyezzük rá a húst, és ízlés szerint kanalazzunk rá a gombás-baconös-hagymás raguból. Végül szórjuk meg a tetejét apróra vágott petrezselyemzölddel, és így kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss