Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kakaós piskóta grízpudinggal

60 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A piskótához:
  • 4 tojás
  • 16 dkg liszt
  • 12 dkg cukor
  • 4 evőkanál hideg víz
  • 1/2 csomag sütőpor
  • 4 dkg kakaó
  • A krémhez:
  • 1 csomag tejszín ízű pudingpor
  • kb. 1,5 dl tej
  • 3 evőkanál gríz
  • Valamint:
  • lekvár

Elkészítés

Elkészítés: A piskótához a tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral és a vízzel. Ezután adjuk hozzá a sütőporral és kb. 4 dkg kakaóval elkevert lisztet. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan(fakanállal) a kakaós masszába forgatjuk. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 25-30 percig sütjük (tűpróba!).

A krémhez a leírás szerint megfőzzük a pudingot. A 1,5 deci tejből kb. 3 evőkanál búzadarával tejbegrízt főzük, és a pudinghoz keverjük. Hagyjuk kihűlni.

A piskótát kettévágjuk, mindkét oldalát megkenjük lekvárral (nekem most feketeribizli volt), majd az egyik lapon elsimítjuk a grízes pudingot, a másik lappal pedig befedjük. Kicsit betesszük a hűtőbe, hogy összeérjen.

Ezek is érdekelhetnek

Friss