Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Júliusi gasztroprogramok

Nyaralás közben igazán jól jön, ha a környékünkön valamilyen – helyi jellegű – fesztivál, rendezvény zajlik épp. A jó hangulat mellett az ember itt találkozhat a tájegységre jellemző kultúrával és gasztronómiával is. Az idei szezonban sok borral, gyümölccsel, hagyományos ételekkel kapcsolatos gasztroprogram várja a nyaralókat.

2012. július 2-8 Nemzetközi gasztroblues fesztivál, Paks
Az idén huszadik alkalommal megrendezésre kerülő paksi Gastroblues Fesztivál az eddigi hagyományokhoz híven komplex kikapcsolódást nyújt. Az 1993-ban indult sorozat hazánkban elsőként "házasította" a minőségi zenét és a kulináris élvezeteket együttes rendezvényen. A gasztronómiai bemutatók és a főzőversenyek mellett, megrendezik a Borbarátok Találkozóját is.
www.gastroblues.hu

2012. július 05-08. Egri bikavér ünnepe, Eger
Szent Donát napján az Érsekkertben felállított sátrakban az egri borok zászlóshajójának, az Egri Bikavérnek sokszínűségét bemutató rendezvényen, a gasztronómia élvezetének is hódolhatnak a vendégek. Az Egri Bikavér Ünnep egy hangulat, egy életérzés, melyet csak a helyszínen lehet átélni és megtapasztalni. Összegyűlünk, jó zene mellett kóstolgatjuk kiváló borainkat, beszélgetünk, csak egyszerűen jól érezzük magunkat. Több mint harminc borászat mutatja be kínálatát, társulva egy-egy étteremhez. Utóbbiak a borokhoz illő ínyencségekkel jelennek meg a dekoratív pavilonokban. A rendezvényt díjátadások, szakmai előadások és kiállítások is kísérik. A borgasztronómiai ünnepet színvonalas kulturális programok, népzenei és jazz koncertek egészítik ki.
www.egribikaverunnep.hu

2012. július 05-15 Shakespeare fesztivál, Gyula
Ebben az évben már nyolcadszor rendezik meg a nemzetközi Shakespeare Fesztivált, amelynek idén a Vihar című darab a főszereplője. Ezen kívül sok más érdekes kísérő program várható a tíznapos fesztiválon, lesz konferencia, Shakespeare-filmeket vetítenek, találkozhatnak egy neves műfordítóval, lesz utcaszínházi előadás, Shakespeare korabeli ételeket kóstolhatnak a Patrióta és a Corvin éttermekben és finom borokat is ihatnak a Midsummer Wine''s Dream borfesztiválon.
www.gyula.hu

2012. július 06-08. Balatonlellei juliális, Balatonlelle
Gasztronómiai fesztivál, kulturális programokkal a rendezvényparkban. Halászléfőző-verseny, főző-piknik, gyermekműsorok, folklór-est, zenés programok, koncertek sztárvendégekkel, operett-műsor és utcabál várja az érdeklődőket. A színpadi programok mellett egész hétvégén lellei borok, étkezési lehetőségek és kirakodóvásár.
muvhaz.balatonlelle.hu

2012. július 06-08. Dél-Alföldi rétesfesztivál, Mórahalom
A vásári forgatagban mindenki megtalálhatja kedvenc rétesét, hiszen a nyolc standon az ország különböző részéről érkező rétes mesterek gondoskodnak arról, hogy a pultokról soha ne fogyjanak el a mindig friss és ízletes rétes-különlegességek. A professzionális rétes készítők már péntek déltől kinyitják boltjaikat, ahol különböző rétes készítési technikával előállított hagyományos és különlegesen, csak erre az alkalomra megálmodott ízesítésű réteseiket kínálják a látogatóknak.
Szombaton a rétes készítési versenyen a hozzánk látogatók végre bepillantást nyerhetnek az eddig csak a családi konyhák asztalain fellelhető rétes-titkokba. Vasárnap a Rétesek Utcájában sül az óriás rétes.
www.retesfesztival.com

2012. július 07. Országos kácsi vadételfőző fesztivál és verseny, Kács
A rendezvényt nemcsak a vadhús, hanem a vadászok ünnepének is szánják a szervezők, ezért az evéssel, ivással, gasztronómiai bemutatókkal, versenyekkel gazdag rendezvényen a jó hangulatot változatos kísérőprogramok garantálják. A lakoma időpontja minden évben június második hétvégéje. Ám Kács szelleme máskor is megidézhető, ugyanis a vadfőző versenyben indított recepteket összegyűjtik, s a Kácsi Szakácsok című sorozat köteteiben évről-évre könyv alakban is kiadják.
www.kacs.hu

2012. július 07. Cigánymeggy fesztivál, Agárd
Megérett a cigánymeggy, ezért elérkezett az idő, hogy minden italok egyik legnemesebbike, pálinka készüljön belőle. A jeles alkalmat az Agárdi Pálinkafőzde egész napos vigassággal ünnepli 2006. óta. Aki ellátogat Agárdra ezen a napon, természetesen nem csak szomját olthatja, de nem marad éhen sem, hiszen a helyben sült, pálinkával készített finomságok mellett, kemencés házi rétesek készülnek, s a vendégek megkóstolhatják a főzőverseny bográcsban készülő remekműveit is.
www.agardi.hu

2012. július 7-8. Balatoni halételek fesztiválja, Balatongyörök
Az első ízben megrendezett fesztivál célja, hogy megismertesse és megkedveltesse mindenkivel a balatoni halakat és a belőlük készíthető ételeket. A Balaton-partra kitelepült éttermek széles halételválasztéka mellett gyermekprogramok, koncertek és utcabál várja a látogatókat. A pecások a vasárnap reggeli horgászverseny során mérhetik össze szerencséjüket.
www.balatongyorok.hu

2012. június 12. Bajai halfőző fesztivál, Baja
A már hagyománnyá vált, minden évben megrendezett Halfőző Fesztivál Baján az év fénypontja. A gasztronómiai fesztivált számtalan színpadi program és kísérő rendezvény színesíti.
www.bajaihalfozofesztival.hu

2012. július 13-14. Egri leánykák éjszakája, Eger
Az Egri Bikavér mellett Eger legnevesebb fehér bora a Leányka. Sajnálatos módon az utóbbi évtizedekben ez a kellemes, üdítő bor háttérbe szorult. A Leányka hírnevének és kedveltségének visszaszerzése vezérelt minket, hogy immár harmadik alkalommal kerüljön megrendezésre a Leánykák éjszakája az egykori egri érseki pincerendszerben. A korábbi évek hagyományához hasonlóan, idén is három hétvégén kerül megrendezésre a borkóstolós pincelátogatás. A megszokott pincelátogató túra során 18.00 órától 24.00 óráig hat jeles egri borász kínálja kóstolásra Leánykáját. A pincebarangolás során kézműves bükki sajtot is kóstolhatnak a látogatók.
www.varosavarosalatt.hu

2012. július 13-15. Lipóti kenyér és halfesztivál, Lipót
A fesztivált hagyományteremtő céllal hozták létre a szervezők, amelynek keretében a látogatók megismerhetik Lipót természeti kincseit s részt vehetnek a megrendezésre kerülő horgászversenyen és az azt követő, halászléfőző verseny is. A lipóti pékségek is versenybe szállnak, friss kenyér kerül minden tányér halászlé mellé.
www.lipot.hu

2012. július 13-15. Kunfehértói sörfesztivál, Kunfehértó
A fesztivál mind arculatában, mind szellemiségében megújul – természetesen a Sörfesztivál hagyományaira építkezve, azokból merítve új helyszínekkel, új ötletekkel és kezdeményezésekkel várják a szervezők a fesztiválozókat. A Kőszínpad és környéke óriás Sörkertté alakul majd,  lesz vízi színpad is, amely a tó mellett kerül felállításra, ahol napközben színvonalas élőzenével és mozgásos, sportos programokkal szórakoztatják a látogatókat. A fesztivál ideje alatt számtalan játék és animátorok várják a gyerekeket és szüleiket. A gasztronómiának és a sörkultúrának is nagyobb figyelmet szentelnek idén a szervezők: házi sörfőzdék finom söreit kóstolgathatják majd, s melléjük gondosan összeállított ételsorokat, ételkülönlegességeket is kínálnak.
www.kunfeherto.hu

2012. július 14. Kisnánai baracknap, Kisnána
Kisnána régóta kajszibaracktermő hely. Helyi specialitás a kisnánai lószemű szilva alanyra oltott barack, melyet parasztnemesítők kísérleteztek ki. Ez az alany jól bírja az itteni talaj és klíma viszonyokat. A Baracknapok fő látványossága a baracklekvárfőzés, amelyet a falusi vendéglátók mutatnak be. A válogatás, magozás, főzés, palackozás, dunsztolás folyamatába minden kedves vendég bekapcsolódhat, és saját kezűleg készítheti el a különlegesen finom baracklekvárt, amit meg is vásárolhat. Az elkészült lekvárt meg is kóstolhatják kenyérrel, fánkkal, palacsintával. A jókedvről tréfás vetélkedők, szórakoztató műsorok gondoskodnak.
www.kisnana.hu

2012. július 14-31. Badacsonyi borhetek, Badacsony
Badacsony messze földön híres a borairól, az itteni borok saját karakterrel bírnak. Nem véletlen, hogy a Badacsony borát az istenek nektárjának nevezik. A Badacsonyi Borvidék leghíresebb és legnevesebb borászatai gondoskodnak július utolsó két hetében arról, hogy az idelátogató vendégek az istenek nektárjának legjobbjait kóstolhassák. Az estét színpadi fellépők és előadók teszik színesebbé, akik mindenféle stílusban koncerteznek annak érdekében, hogy mindenki számára megfelelő szórakozási lehetőséget biztosítsanak. A badacsonyi bor és termelőinek ünnepe, kulturális és szakmai műsorokkal, előadásokkal, folklór és könnyűzenei programokkal, kézműves bemutatókkal várja a vendégeket.
www.badacsony.com

2012. július 19-22. Balatongyöröki borfesztivál, Balatongyörök
A Balaton-parton felállított "Borutcában" a környék boraival és hagyományos ételeivel várják négy napon át a látogatókat az árnyas fák alatt megrendezett Balatongyöröki Borfesztiválon, mely több mint másfél évtizedes múltra tekint vissza. A késő délután kezdődő programok közt egyaránt szerepelnek gyerekeknek szánt zenés előadások, mesejátékok, valamint könnyűzenei koncertek, folklórműsorok és esténként tánczene. A rendezvény kísérőprogramja a kézműves kirakodó vásár, ahol mindenki talál magának vásárfiát. Finom borokkal, ízes ételekkel, szórakoztató programokkal várjuk Önöket a móló melletti sétányon, a Borutcában.
www.balatongyorok.hu

2012. július 20-21. Fonyódi sörnapok, Fonyód
Mint az elmúlt években, most is söröshordó csapolásával nyitják meg a már hagyománnyá vált rendezvényt. A fesztiválon több sörgyártó képviselteti magát.
www.fonyodinyar.com

2012. július 27-31. Hungarikum fesztivál, Balatonalmádi
Öt napon keresztül egy helyen élvezhetik a vendégek mindazt, ami egyedi a magyar gasztronómiában: kisüsti pálinkák, a környék borosgazdáinak kínálata, kürtöskalács, házi húzott rétes. Az ínyencségeken kívül, még népművészeti és kézműves bemutatók, hagyományőrző előadások, táncok, operettek, slágerek, cigányzene, magyar filmek és népmesék is várnak ránk. A Hungarikum Fesztivál helyt ad az igazi magyar értékeknek, mint a kézművesség megannyi ágának, a remek műsoroknak és a méltán világhírű magyar íz világnak.
www.pkkk.hu

2012. július 28-29. Nemzetközi diófesztivál, Milota
A diófesztivál idei vendégei a a kulináris élvezeteken túl különleges rekord születésének lehetnek szemtanúi. Megépült itt már az ország legnagyobb mézeskalácsszív-házikója és elkészült a leghosszabb diós-kígyó. Hogy idén mi várja a turistákat, megtudja, ha eljön a dió hazájába. Étvágygerjesztőnek diólikőr, azután dióleves, zölddió befőtt, dióval ízesített sültek és sütemények hosszú sora várja a X. Nemzetközi Diófesztivál résztvevőit.
www.milota.hu

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss