Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Jackie Kennedy, az önsanyargató First Lady

default user icon
MME
Jackie Kennedy az egyik legcsinosabb, és legtündöklőbb First Lady volt az Egyesült Államokban. Az elnök halála után újra férjhez ment, a milliárdos Aristotle Onassishoz. De a tündöklés mögött, igazi, sanyargató diéta, és zugevés húzódott.

Jackie egykori asszisztense, aki később egy könyvet is kiadott, úgy fogalmazott, hogy az egykori First Lady nem lelte nagy örömét az evésben. „Rettentő szigorú diétát tartott. Reggelire főtt tojást és teát kért. Ebédre túrót és gyümölcsöt. Vacsorára párolt csirkét, halat, salátát, esetleg párolt zöldséget lehetett neki felszolgálni. Ha napközben nagyon kínozta az éhség, joghurtot hozatott a lakrészébe”- írta könyvébe az egykori asszisztens. A felsorolt menü azonban napi 600-800 kalóriát jelentett, a napi 2000 helyett.

Az asszisztens szerint voltak azonban olyan napok, amikor a kelletőnél sokkal többet evett. „Néha éjszaka a konyhában találtam meg. Nem kapcsolta fel a villanyt, mert nem akarta, hogy bárki meglássa. Ilyenkor nagykanállal ette a jégkrémet és a tejszínhabot.” Mindez arról árulkodik, hogy Jackie Kennedy kifejezetten zugevő volt. Rájuk gyakran jellemző, hogy túl sokat aggódnak a súlyuk miatt, és valamilyen étkezési zavarban szenvednek. A zugevők általában csak azután mennek le a konyhában, hogy a házban már mindenki nyugovóra tért, és az étteremben is csak elvitelre szeretnek rendelni.

Mindezt alátámasztja, mindaz, amit Kennedy egykori bizalmas leírt. „Azt hiszem, hogy Jackie esetében komoly testképzavarról beszélhettünk. Ráadásul gyűlölt nyilvánosan enni, úgy érezte, hogy az emberek ítélkeznek felette, akár kevés, akár sok eleséget vesz magához.”

BRUTÁLISAN MOGYORÓS BEJGLI, AHOGY SZABI, A PÉK KÉSZÍTI 

KONYHAI ALAPTECHNIKÁK - 1. RÉSZ: ÍGY VÁGD TÖKÉLETES JULIENNE-RE, KOCKÁRA VAGY RONDÉRA A ZÖLDSÉGET! 

Ezek is érdekelhetnek

Friss