Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ízletes fokhagymakrémleves

15 perc
egyszerű
olcsó
4 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A vöröshagymát és a fokhagymát pucoljuk meg és vágjuk apróra.
  2. A vajat olvasszuk meg egy magas falú lábosba (nagyon könnyen kifut, így érdemes tényleg minél magasabb falú edényt keresni) és pirítsuk rajta üvegesre a vöröshagymát, majd ha kész tegyük mellé az apróra vágott fokhagymát is.
  3. Ha húsleveskockával dolgozunk, forraljunk fel háromnegyed liter vizet és oldjuk fel benne a húsleves kockánkat - ha van alaplevünk az még jobb! - a lényeg, hogy készítsük a lábosunk közelébe, mert a liszt beletétele után hamar szükségünk lesz rá!
  4. Mielőtt a fokhagyma megbarnulna adjuk hozzá a 2 kanál lisztet és pirítsuk le egy picit (figyeljünk rá, mert hamar leég).
  5. Ha kész, tegyük hozzá az alaplét és öntsük bele a tejszínt.
  6. Kézi botturmixal homogénre turmixoljuk az egészet.
  7. Sózzuk, borsozzuk, reszeljünk bele kevés szerecsendiót (vigyázat, nagyon intenzív az íze, kevés is elég!)
  8. Forrástól számított 20 percig főzzük - közben figyeljünk rá mert nagyon könnyen kifut!
  9. Amíg fő, addig a lila hagymát szeleteljük fel hajszálvékony szeletekre - szinte átlátszóak is lehetnek a szeletek, annál finomabb.
  10. A camembert sajtból célszerű minél semlegesebb ízű sajt vásárlása. Ha megvan, szeleteljük ezt is vékony szeletekre - ha edámi sajttal készítjük azt reszeljük le.
  11. A levesbe elsőként a sajtot tegyük bele, majd egy kevés pirított kenyérkockát (elhagyható), és végül a tetejére a lila hagyma szeleteket.

Ezek is érdekelhetnek

Friss