Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ízes-fűszeres tepsis csirke

MME MME
4 4.3/5
60 perc
bonyolult
olcsó

Elkészítés

Elkészítés: (A fenti mennyiség egy közepes méretű - gáztepsinél kisebb- magas falú tepsibe passzol, és 4 főre szól.)

A tepsi aljára öntöm az olívaolajat (persze lehet sima étolajjal is), körülbelül annyit, hogy vékonyan befedje mindenhol. Az olajba szórom a fűszereket: 4-5 babérlevelet, 3-4 kisebb ágacska rozmaringot (vagy úgy 1 teáskanál őrölt rozmaringot), és a kakukkfüvet (ez is 1 teáskanálnyi). Ezek után a hagyma következik. Elnegyedelem a lilahagymát, mivel mi nagyon szeretjük, így én 4-5 fejet szoktam, illetve 5-6 gerezd fokhagymát. Ezeket is a tepsibe szórom az olajra. Erre jön a burgonya, amit nem karikákra vágok, hanem csak elnegyedelek (nagyjából azonos méretűre), s ezt is a tepsibe szórom. Mi négyen vagyunk, ehhez kicsit kevesebb, mint 1 kg krumplit teszek. Már csak a cukkíni hiányzik, amiből nagyságtól, és ízléstől függően teszek bele, szintén nagyobb kockákra vágva (úgy 3x2 centisek lehetnek). Ha még kicsi a cukkíni, úgy 4 darabot teszek rá, ha nagyobb, annak kivágom a magjait, és úgy teszem a tepsibe. Az egész tetejére kerülnek a csirkecombok, vagy szárnyak, amiket besózok, és őrölt rozmaringgal, illetve kakukkfűvel elkevert olajjal bőségesen megkenegetek. Ha az étel összeállításával elkészültem, öntök alá egy kevés fehérbort (nagyjából 1 decit), s alufóliával lefedem. Előmelegített sütőben sütöm 180 fokon 20 percig, majd még 30 percig 220 fokon - az utolsó 10 percben fólia nélkül. Ha elkészült, kiszedem a tepsiből a krumplit, a cukkínit, a húsokat, majd a benne maradt szaftot botmixerrel összemixelem a hagymákkal, s ebből egy - ugyan nem túl esztétikus megjelenésű, de annál zamatosabb - szósz készül, ami a hús mellé nagyon finom. Paradicsom-hagyma-paprikasalátát szoktam készíteni mellé.

Megjegyzés

Bár első olvasásra bonyolultnak tűnhet, igazából, miután minden benne van a tepsiben, csak letakarom és sül. Mi nagyon szeretjük. A fűszerektől, cukkínitől és a hagymaszósztól kicsit megbolondul a hagyományos sült csirke... - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss