Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Itt a nagy virsliteszt! Ezt a kettőt inkább ne vedd meg a szilveszteri partira

Az elmúlt években is teszteltünk virsliket szilveszter előtt, de idén sem lehet kihagyni természetesen. Az biztos továbbra is, hogy az emberiség legszebb 10 jelenségei közé nem tartozik a virsli gyártás folyamata. Viszont megfigyelhető, hogy idén szépen csendben egyre több márka jelent meg kisebb, kb. 140 grammos csomagolásokkal, aminek az előnye, hogy nem kell azonnal nagyobb mennyiséget elkészíteni.

Mivel a nagy TSZ mulatások kezdenek kikopni, így nem meglepő ez az irány, mert bizony egyszerre már egyre kevesebben főznek ki fél tonna remek virslit. Ilyesmiket próbáltunk becserkészni a héten, és ahol lehet inkább a sajtos toldással elgondolt fajtákra mentünk rá.

Sajtos frankfurti

Klasszikus sertésvirsli illat árad belőle, ami pont a kellemesebb fajta csoportba sorolható még.

 Az illatfelhőben a sajt nem jelenik meg, de ízlelve kicsit másképp mutat a helyzet. Igaz, csak egy-egy pillanatra bukkan fel ízében a sajt, de ott van. Állagra a hús tömör, míg a sajt nagyon folyékonyra olvad. Enyhe fűszeresség van utóízében, de tényleg csak szolidan figyelhető meg.

Adatok: 400 gramm, sertéshús 70% sajt 6,5%, 499 Ft

Nádudvari

A sok-sok tejtermék után beállt a márka a virslibizniszbe is, amit mi történetesen csak idén fedeztünk fel, simán lehet, hogy régóta piacon vannak ők is.

Itt is egy tiszta sertéshús illat üti fel a fejét, ami talán nem csoda, mert büszkén hirdeti magán a csomagolás, hogy 80%-os hústartalommal készül, ami azért nem rossz már. Kóstolásnál van egy roppanás, ahogy ráharapunk. Erős ízek, enyhe fűszeres aromák, de sajnos ebbe nem került sajt, pedig talán jobban vinné a tutiba a dolgot.

Adatok: 240 gramm, sertéshús 80%, 499 Ft

Füstike

Eddig csak az Aldinál láttuk ezt a Sága terméket valójában, ami Füstike néven fut. Nagyobb csomag, de eltéphető félben, így nem muszáj az egészet megbontani.

Csípősként egyedüli a mezőnyben, de kíváncsiak voltunk, hogy mit is tud. Kevéske paprika illat már akkor árad belőle, amikor még el sem érte a forró fürdőt. Kóstolás során kapunk egy laza füstös aromát és egy egész jó paprikás-csípős hatást. Nos, Mexikót nem fújjuk le tőle lángokkal, de egy virsliben pont elég. Domináns íz a paprika benne, így nevéhez hű. A hús átlagos, abban nagy csavar nincsen elbújtatva.

Adatok: 2x 140 gramm, pulykahús 51%, paprika 0,7%, jalapeno 0,3%, 399 Ft

Tesco

Szolid csomagolás, amire kicsit harsányabb színeket el tudnánk képzelni, mert így kicsit elvész a polcon.

Elkészítés után kapunk tőle egy szolid füstös aromát, de a jobbik fajtából, illetve egy pici sajtos illatot is. Kóstolásnál enyhe roppanással boldogít minket, de sajnos a sajt íze teljes mértékben elveszik belőle. Az állaga jó, kellően tömör, hogy elhitesse velünk azt, hogy tényleg látott egyszer húst.

Adatok: 140 gramm, pulykahús 55%, ömlesztett sajt 7,4%, 199 Ft

Falni jó

Kicsit meredek a hot-dog ízű virslivel megindulni a nagyvilágnak, de itthon nem ismernek lehetetlent, ezen is látszik.

Abban az esetben, ha nem lenne elég a hot-dog íz, akkor bizony van szerencsénk sajttal kiegészített is vásárolni. Tesztelve a hot-dog illatnak nyoma nincs, bár valójában nem tudjuk, miben mérik a gyárban, a kamu füst aroma, ami nem annyira természetes viszont ömlik belőle. Nagyon puha állaga már-már a pépes irányt lövi magának.

Adatok: 2x140 gramm, pulykahús 54%, sajt 6%, 469 Ft

Pick

Nagyon rárobban a virsli témára idén a Pick. Több ízzel indultak egyből, ami között ott van a sajtos is.

Elkészítés után egy hihetetlen durva és jó füstös aromát kapunk. Tiszta, már-már grill illatokat ont magából. Kóstolás során tiszta húsos íz, mellette a füst és egy kevéske sajt. Enyhe roppanás van, de bajnokot ilyen téren azért nem avatunk személyében.

Adatok: 140 gramm, sertéshús 65%, hőstabil sajt 10%, 369 Ft

Orsi

Évek során belopta magát a szívünkbe már, de ők is kiadtak kisebb csomagolást, így nem menekülhettek.

Már a látvány is kecsegtető, egy színtelen nagyon albínó fajta, aminek illata is több, mint érdekes. Elkészítés után sem lesz aranybarna, marad a fakó borítás. Állagra nagyon pépes, szinte semmi kérge-héja nincsen sajnos. Íze kegyetlenül távol a kellemes húsíztől, inkább mű az egész.

Adatok: baromfihús 55,1%, hőálló ömlesztett sajt 8%, 279 Ft

Kaiser

Pofás csomagolásba rejtettek pulykavirslit, amit szintén megkergettek egy kis sajttal. Kóstolva sokat elmond magáról.

A héja tökéletesen roppan, a füst aroma elsőosztályú. A hús állaga hibátlan, de sajnos a sajtosság ízében elveszik. A füstös ízvilág uralkodik az egészen, amivel semmi baj nincsen azt kivéve, hogy nem hagy teret a sajtnak.

Adatok: 140 gramm, pulykahús 60%, sajt 8%, 269 Ft

Sága

Mondhatni a nagy klasszikus sokak szemében. Sok-sok év alatt reszelték szinte tökéletesre.

Lágyan füstös ízzel fogad minket, amihez társul egy szolid fűszeresség is. Picike roppanást képes produkálni, de azért nem nagy élmény ezen a téren. Sajnos a füst itt is túlerőben van a sajttal szemben. Állagra lágyabb és picit pépesebb, mint a legtöbb, de még nem vészes ez sem.

Adatok: 140 gramm, pulykahús 40%, sajt 12%, 259 Ft

Sága snack

Nagyon cuki a kis doboz és benne a sok töpszli virsli. Kicsit sápadtabb, de sok katona sarkán látszik, ahogy kicsurran az olvadt sajt.

Erős füstös illat dominál benne, de szerencsére a sajtot is észrevesszük benne. Állagra kicsit lazább a dolog így például roppanásra ne is számítsunk. Trendibb és fiatalosabb az egész koncepció az biztos, de néha már idegesítő, hogy milyen pici egyetlen darab.

Adatok:140 gramm, pulykahús 69%, sajt 9%, 519 Ft

Dárdás

Kellemes illat üti már meg akkor az orrunkat is, amikor csak messziről kémleli a virsli a lobogó vizet. Elkészítés után sem változik nagyon a helyzet, marad a pulykahús aroma, ami mellett egy csöpp füstöt is találunk.

Állagra belseje nagyon pépes, ennél lehetne tömörebb. A sajt ízre kicsit érezhető, de sokat ettől se várjunk.

Adatok: 140 gramm, pulykahús 55%, sajt 7%, 259 Ft

Ítélet

Mivel kicsit vegyesvágott volt a mezőny, így a nagy sorrendet elhagyjuk, kicsit lazázunk idén utoljára. Csoportokra viszont felosztjuk, hogy melyiket, mennyire ajánljuk az újév köszöntésére, azoknak, akik éjfélkor még képesek ízeket felfogni és nincsenek rommá ázva.

Erősen ajánlott kategóriába került a Pick, a Kaiser, a Nádudvari. Ezek talán a legkarakteresebb egyedek a mezőnyben, ahol a legtisztább aromákkal és ízekkel találkozhatunk, illetve a hús minősége és állaga is jó.

 Ajánlott kategória, ami sokkal nem marad el az előzőtől. Sajtos frankfurti, Sága, Füstike, Sága Snack, Tesco, Dárdás. Ezek is simán fogyasztható, egészen jó pontjaik vannak, de valahogy az egészből lehetne egy királyosat összegyúrni. Mindegyikben van egy apróság, amit javítanánk, de még bőven jók a sokadik korty „üdítő” után.

 A kerülendő szerintünk az Orsi és a Falni jó kettőse. Előbbi továbbra is alkalmas arra, hogy gyerekek kedvét vegyük el egy életre a virsliktől, míg a másikban inkább a silány minőség az, ami elrettentő példa lehet. Ezeket inkább ne adjuk a vendégseregnek a Himnusz után, mert garantáltan jövőre nem jönnek.

10 SZUPER VIRSLIS RECEPT A CORN DOGTÓL A KRUMPLISALÁTÁIG >>>

9 LAKTATÓ LEVES, HA MARADT OTTHON EGY CSOMAG VIRSLI SZILVESZTERRŐL >>>

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss