Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Itt a klasszikus és a reform megoldás lencsére!

Bár a 21. században már nem a különféle babonák mentén alakítjuk a mindennapjainkat, az ünnepek, évfordulók környékén mégis előszeretettel adózunk a korábbi hiedelmeknek, biztos, ami biztos.

Az év legbabonásabb időszaka most is a szilveszter, amikor magunk mögött hagyjuk az óévet és felkészülünk az újra. A legjobb tudásunk szerint. Malaccal, aki kitúrja majd a szerencsénket és sok-sok lencsével, hogy gazdagságot is hozzon az év.

Főzeléknek, levesnek, salátának

A lencsesaláta, a lencseleves mellett a lencse, mint főzelék is kitűnő választás, ha a gazdagságunkat szeretnénk hagyományos módon megalapozni. A klasszikus, rántással készített, kissé nehéz főzeléket nyugodtan variálhatjuk, kedvünk szerint ízesíthetjük, fűszerezhetjük.

Miből készítsük?

A lencsefőzelékhez a lencsét mindenképp áztassuk be. Ha nem csak barna lencséből szeretnénk készíteni, hanem vörös lencsét vagy beluga lencsét is tennénk a készülő fogásunkba, akkor arra feltétlen ügyeljünk, hogy a vörös- és a beluga lencse nem igényel előzetes áztatást és viszonylag hamar elkészül.

Rántsuk vagy habarjuk?

Ha a klasszikus vonalat követve készítjük a szerencsehozó főzeléket, akkor egy tisztes hagymás rántás dukál hozzá, de akkor se vesztünk egy fillért se a lehetséges vagyonunkból, ha ennél egészségesebb módon szeretnénk sűríteni. A főzeléket habarhatjuk, staubolhatjuk (kevés liszttel beszórjuk, majd csomómentesen elkeverjük), de tökéletes megoldást jelent, ha a botmixerrel vagy egy krumplinyomóval a főtt lencse egy részét pürésítjük és azzal adjuk meg a főzelék sűrűségét.

Mivel ízesítsük?

A lencse tipikusan enyhén savanyítva kerül az asztalunkra. Ezt a savanyúságot megadhatjuk citromlével, kovászos uborkalevével vagy ételecettel. Ha ecetet használunk, arra minden esetben figyeljünk oda, hogy biológiai erjesztésű ételecettel dolgozzunk és az lehetőség szerint 10%-nál ne legyen erősebb. Az ecetek közül jó választás lehet a borecet vagy az almaecet. Ezen kívül a lencsefőzeléket számtalan zöld fűszerrel is ízesíthetjük. A majoránna és a tárkony mellett használhatunk babérlevelet, borsikafüvet, kakukkfüvet vagy egy kicsi oregánót is.

Mivel gazdagítsuk?

A lencsefőzeléknek nem feltétlen kell csak és kizárólag lencséből állnia. A téli gyökérzöldségek teljes repertoárját felhasználhatjuk a saját lencsefőzelékünk elkészítéséhez. A főzelékbe kerülhet sárgarépa, fehérrépa, krumpli, paszternák, csicsóka, édeskrumpli vagy más hüvelyes is, mint például csicseriborsó, felesborsó vagy bab.

Mivel kínáljuk?

A kész főzelékre dukál valamilyen tisztes feltét, ami lehet sült kolbász, főtt virsli, sült virsli, esetleg krinolin, de egy jóféle szalonnából kanyarított kakastaréj, néhány szelet sült bacon, fasírozott vagy egy tisztes skót tojás is kitűnő kiegészítése a lencsefőzeléknek.

Ezek is érdekelhetnek

Friss