Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

"Iszonyatosan puha és rossz ízű" - üveges zöldborsókat teszteltünk

Pisum sativum, alias borsó. Itthon is termesztik előszeretettel, mert például jól bírja a hideget. B és C-vitamin található benne, de mi továbbra sem csaptunk fel Bálint gazda klónnak így maradt a bolti verziók tesztelése. Csakis üveges kivitelben voltunk a héten hajlandóak zöldborsót venni, a konzerv nem játszott.

Meglepő, hogy mindössze 7 fajtát találtunk, sok üzletben csak mirelit borsóval találtuk magunkat szemben. Tesztelés során kóstoltunk a felső és alsó rétegekben található szemekből is, illetve természetesen leszámoltuk őket, hogy egy üvegben mennyi van, csak azt az infót véletlenül végül elhagytuk.

Fitfood

Szép tiszta lében úszkálnak az eléggé apró szemek. Kellemes borsó aroma szál a befőttesüveg irányából. Kóstolva marad a tiszta borsó ízvilág. Állagra kifejezetten puhák, alig kell erőt kifejteni, hogy eldurranjanak. Édességről esetében nem beszélhetünk, teljesen natúr ilyen téren az íze.

Adatok: 450 gramm, 449 Ft

CBA

Furcsa zavaros a lé, amiben áznak a szemek. Miután kinyitjuk látjuk, hogy ebbe jóval nagyobb szemek jutottak, mint az előzőbe. Kóstolva olyan állaggal találkozunk, amit nehéz megfogalmazni is. Puhább, mint a hab, szinte csak ránézünk és elmállik. Ízre nem teljesen természetes, van egy fura utóíze.

Adatok: 440 gramm, 399 Ft

Cibus

Felbontjuk és döbbenten látjuk, hogy a felszíne kicsit habzik. Ez minden csak nem szívderítő, bár lehet ez szénsavas borsó valójában. A szemek egészen kemények, de a nagyobb gond, hogy fura, egyáltalán nem borsóra utaló ízük van. Összességében ez eléggé erőtlen így.

Adatok: 450 gramm, 499 Ft

Nature’s Gold

Annyira apró szemek vannak benne, hogy szinte elkezdünk nekik gügyögni, mert annyira cukik. Illata és íze is tökéletesen zöldborsós, viszont meglepően hamar elillan szánkból az élmény. Kicsit édesebb, mint a nagy átlag, de azért ne soroljuk a gumicukrok közé.

Adatok: 450 gramm, 499 Ft

Premiko

A mezőny egyetlen példánya, amit pajszer és flex segítségével tudtunk kinyitni, ezt valószínűleg egy igazán Markos Marika szoríthatta meg a gyárban. Ez is aprószemű, de azok a szemek egészen kemények és ropogósak. Ez nincsen túlérlelve és áztatva az egészen biztos. Ízre borsós, de annyira nem lendületes, hamar elfelejtjük, hogy mit is kóstoltunk.

Adatok: 440 gramm, 459 Ft

Bonduelle

A nagy név is jelen van a zöldborsó piacon. Kibontás után érezzük az illatfelhőben az erőt, ami tényleg kiemelkedik a több közül. Kóstolva sem romlik a helyzet, a félkemény szemek ízletesek és közepesen ropognak. Egy pöppet édesebb ez is, de semmi túlzás. Tiszta és hosszantartó íze van.


Adatok: 465 gramm, 549 Ft

Kertike

Ez is zavaros, de ez egyben habzik is, ahogy eddig ezt csak külön-külön tapasztaltuk, szerencsére. Semmi illata nincsen, ami szintén remek előfutára a minőségnek. Megkóstolva rájövünk, hogy iszonyatosan puha és rossz ízű. Zöldborsóhoz szinte semmi köze. Mértre átlagon felüli, de ugye nem minden a méret.

Adatok: 450 gramm, 399 Ft

Ítélet

Héten ismét igazolást nyert, hogy néha többet kell áldozni a minőségi alapanyagokra és akkor bizony jobban is járunk. A Bonduelle gond nélkül behúzta a heti tesztet. A Fitfood már egy sokkal visszafogottabb példány, ahol azért megvan a zöldségre jellemző minden feltétel. Ugyanez a Nature’s Gold esetében is tökéletesen elmondható.

A gyászrovat az ötödik helytől indul, amiben a CBA-Cibus-Kertike mesterhármas található. Ezek egészen rémesek ahogy vannak. A Kertike közel áll a kínzófegyver besoroláshoz is, ezzel a héten az kapta a legrosszabb eredményt. Ezeket nemes egyszerűséggel kerüljük el, ne 100 forinttal olcsóbban akarjuk megmenteni a világot.

1. Bonduelle
2. Fitfood
3. Nature’s Gold
4. Premiko
5. CBA
6. Cibus
7. Kertike

ELŐRECSOMAGOLT KUKORICASALÁTÁKAT TESZTELTÜNK - EZT VEDD MEG A RÁNTOTT HÚS MELLÉ!>>> 

SZILVABEFŐTT TESZT: KIDERÜLT, MELYIK TERMÉK A LEGJOBB>>> 

TESZT! MELYIK KONZERV ŐSZIBARACKBEFŐTT AZ, AMELYIKKEL NEM RONTJUK EL A SÜTINKET?>>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss