Étlapszótár: gyorstalpaló, ha még nem jártál indiai étteremben

default user icon
Török Zsuzsa Világkonyha
0
India konyhájáról nem könnyű dióhéjban áttekintést adni. A földrésznyi országban kevés olyan dolog van, amit egyszerűen lehetne meghatározni, és ez az ételek tekintetében sincs másként.

Indiai konyha tulajdonképpen nem is létezik, mert a kiterjedt régiókban a természeti adottságok mellett a történelmi változások és a vallási előírások eltérő módokon, sokszínűen befolyásolták a helyiek táplálkozását. Bár gyakran egy kalap alá veszik Indiát, Bangladest és Pakisztánt, helyesebb volna külön-külön taglalni pl. a mogul, a kasmíri, a bengáli, a pandzsábi vagy a mahárástrai gasztronómiát.

Nagy vonalakban összefoglalva elmondható, hogy a mogul örökségnek köszönhetően Ó-Delhi környékén a leggazdagabb a konyha. Itt inkább búzát termesztenek, mint rizst, és az étrend szerves részei a kenyérfélék (roti).

Északon esznek húst is (főleg bárányt), valamint sok száraz hüvelyest (dahl). Népszerűek a joghurtos, túrós édességek. Kasmírban általában mellőzik a hagymát és a fokhagymát, mert hitük szerint ezek felforrósítják a vért és túlzottan szabadjára engedik a szenvedélyeket.

Dél-India a vegetáriánusok paradicsoma, és itt a legcsípősebbek az ételek. A rizs mellett fontos szerep jut a búzának, lencsének. Rengeteg kókuszdiót használnak, és gyakran ennek héjában vagy banánlevélen tálalják az ennivalót. A Malabár-parton és Keralában a halat megengedően a tenger gyümölcsének nevezik, hogy a helyi hinduk is nyugodt lelkiismerettel fogyaszthassák.

Kelet-Indiában a rizs és a dahl mellett a főzéshez is népszerű a túró. Nyugat-India konyhája változatosságával tűnik ki. Goában, az egykori portugál gyarmaton az ételek vöröslenek a méregerős csilitől. Nevezetes a többféle halból készülő goai curry, az itt élő keresztények pedig a sertéshúst is kedvelik. Gudzsarát államban kedvelik az édes-savanyú és a tojásos ételeket, valamint a lime-ot. Mahárástrában a zöldséges fogások járják. Kedvelt édesség a forró puri kenyér mellé adott hűsítő joghurtdesszert (shrikhand).

Mini étlapszótár

Biryani: ghível (tisztított vajjal) főzött bonyolult rizses étel. Húsos (csirkés) és halas változatban is készül. Sáfránnyal, kurkumával színezik, ízesítik.

Chapati: platnin sült kovásztalan lepénykenyér.

Garam masala: barnás színű, csípős fűszerkeverék. Ahány ház vagy étterem, annyiféle változatban készítik. 

Gulab jamun: lisztből, vajból, joghurtból, néha őrölt mandulából készült golyók kisütve, sziruppal leöntve. Tipikus édesség.

Lassi: joghurtból készült italt, édesen vagy sósan fogyasztják.

Murg (murgh, murghi, moorgee) makhani: vajas csirke. Paradicsomos és currys raguként is készítik.

Murg massalam: mogul eredetű gazdag csirkeétel. A húst joghurtból, köménymagból, hagymából és csiliből készült lében pácolják, majd különféle fűszerekkel együtt tűzálló tálban megsütik, és mogyoróval meghintve tálalják.

Murg tandoori: fűszeres joghurtban pácolt csirke tandoorban (földbe ásott agyagkemencében) megsütve.

Naan: lapos kenyér kelt tésztából, amelyet földbe ásott agyagkemencében (tandoorban) sütnek meg.

Pakora: apró darabokra vágott zöldséget, gyümölcsöt vagy indiai sajtot (paneer) sárgaborsóliszttel és joghurttal készített, sütőporos palacsintatésztában paníroznak, majd olajban vagy ghíben kisütik. A nap bármely szakában szívesen rágcsálják.

Samosa: olajban kisütött, háromszög alakú tészta darált hússal vagy borsó és burgonya keverékével töltve.

Tikka masala: csirkemell vagy -comb erősen fűszeres szószban. Az egész világon elterjedt étel.

Olvass többet az indiai konyháról >>> 
Menjünk indiaiba >>> 
A KENYÉRLEPÉNY, A CURRY ÉS A MANGÓ LASSI HAZÁJA - KÓSTOLD MEG INDIÁT! >>> 
Indiai receptek >>> 
  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ajánlott receptek és cikkek

Hozzászólások