Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Így nyerte vissza bomba alakját a szülés után Eva Longoria

default user icon
MME
A gyönyörű színésznő már néhány hónappal a szülés után is bombaformában volt, azóta pedig még keményebben edzett, hogy az összes pluszkiló leolvadjon róla. Most elárulta, mi a titka!

Eva Longoria az Instagramján osztott meg követőivel egy videót, amin éppen kőkeményen edz. A posztjából pedig kiderült, hogy az elmúlt 6 hónapban durván rákapcsolt a sportolásra, hogy formába hozza magát a cannes-i filmfesztiválra. És bár mindössze 10 hónapja adott életet kisfiának, Santiago Enrique Bastónnak, már nyoma sincs a terhessége alatt felszedett plusz kilóknak.

Persze, azért hagyott magának egy kis időt a szülés után és elmondása szerint nem kényszerítette magát arra, hogy elérjen egy bizonyos célt. „Nem igazán engedek semmilyen nyomásnak. Szóval ha az emberek azt mondták volna nekem, hogy siessek és fogyjak le, nem érdekelt volna, nem foglalkoztam volna vele” - mesélte Eva a People magazinnak.

„Az életemben több csodálatos nő is jelen volt - az anyukám, a nővéreim - akik megtanítottak arra, hogy értékeljem önmagam. Erős nők a családtagjaim, így nem féltem attól, hogy nem lesz elég önbizalmam.”

Bár a szülés előtt is odafigyelt a megfelelő táplálkozásra és rengeteget sportolt , az egészséges életmódra az elmúlt hónapokban még nagyobb hangsúlyt fektetett. „Még mindig imádom a jógát, de mostanában több súlyzós edzésem van. Nagyon kemény súlyzós edzések. Úgy érzem, elég időt adtam a testemnek, hogy alkalmazkodjon a terhesség utáni időszakhoz.”

EZÉRT NÉZ KI ILYEN JÓL KATALIN HERCEGNÉ EGY HÓNAPPAL A SZÜLÉS UTÁN>>> 

BOMBA FORMÁBAN VAN SZÜLÉS UTÁN AZ 51 ÉVES JANET JACKSON!>>> 

ÍGY NYERTE VISSZA SZÜLÉS UTÁN BOMBA ALAKJÁT AMAL CLOONEY>>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss