Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Házi kolbászos kenyér

120 perc
mester
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: Fél liter vízbe belekeverjük a sót, a cukrot, meg az elmorzsolt élesztőt. Hagyjuk „felfutni”, hogy habos legyen a teteje (ha 20-30 perc elteltével se futna fel, akkor sincs semmi gond).

Hozzáöntjük a maradék vízzel együtt 1 kg liszthez, majd összekeverjük, és addig adagoljuk hozzá tovább a lisztet gyúrás közben, amíg nem ragad az ember kezéhez (először elég híg és ragadós, ezért fakanállal is lehet dagasztani).

Miután meggyúrtuk, hagyjuk kelni 30-45 percet, újra meggyúrjuk, persze itt is lehet közben lisztezni, mert még ilyenkor is ragad azért valamennyire. Újra hagyjuk kelni még 30-45 percet. Akkora kelesztő tálat kell választani, hogy legalább a kétszeresére fog kelni a tészta.

Sütőt előmelegítjük kb. 200 fokra, mi alsó-felső sütést választottunk légkeverés nélkül.

Amíg melegszik a sütő, kikenjük a tepsit vékonyan olajjal. Majd a megkelt tésztát elfelezzük egy késsel.

Majd szétlapítjuk kb. a tepsi szélességéhez. Nem kell nyújtani, csak szétlapítani 2-3 ujjnyi vastagra.

Ezután feltekerjük, és úgy rakjuk a tepsibe, hogy az alján legyen a feltekert tészta vége, illetve itt töltjük a tészta közepébe a kolbászt (de lehet mást is tenni bele, paprikát, tojást, zöldséget, ki mit szeret).

Ezt a műveletet megcsináljuk a másik felével is. Egymás mellé rakjuk a tésztákat úgy, hogy lehetőleg ne érjenek össze. Ezután vizes kézzel letöröljük róluk a lisztet, illetve sütés közben is meg lehet vízzel kenegetni kicsit, így elméletileg szebb, fényesebb lesz a héjuk. Meg még be lehet vagdosni a tetejét.

30-40 perc sütés után nagyjából késznek lehet nyilvánítani, persze függ attól, ki milyen barnán szereti. Figyelni kell, hogy minden oldalról egyformán süljön, lehet forgatni a tepsit, lehet cserélni a kenyereket is egymással.

Ezután még melegen, ahogy kijön a sütőből megkenjük vízzel, majd konyharuha alatt hagyjuk kihűlni.

Megjegyzés

Mi nagyon szeretjük, mert tömény kenyér, nem olyan hab-könnyű, mint a bolti. - csongiangi

Ezek is érdekelhetnek

Friss