Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Házi kenyér III.

120 perc
mester
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A tésztát gépben dagasztatom, 20 percig. Ügyelek rá, nehogy túlmelegedjen, ha szükséges, nyitott tetővel dolgoztatom. Mikor kész, kissé átgyúrom, akkor jó, ha rugalmas, kissé visszaüt a tészta gyúrás közben. Kelesztőtálba teszem, hagyom duplájára kelni. Jót tesz neki, ha 20 perc után kissé átforgatom.

Mikor szépen megkelt, enyhén lisztezett felületre borítom, ellapogatom a kezemmel, megformázom. A jénait sütőpapírral kibélelem, a tetejét rátéve hagyom jó duplájára kelni. Ekkor pengével bevágom, további 15-20 percig hagyom kelni, vagy míg a bevágások szépen szétnyílnak.

A jénai tetejét belülről jól bespriccelem vízzel, majd hideg sütőben kezdem sütni. 220-230 fokra állítom, kb. 50-55 percig sütöm, vagy míg a kívánt színt eléri. Az utolsó 5-10 percre le lehet venni a tetőt (kezekre vigyázni, a kiáramló gőz nagyon éget, tapasztalatból tudom!), ekkor vastagabb lesz kicsit a kenyér héja.

Mikor kész, rácsra teszem hűlni, hideg vízzel lespriccelem, majd boldogan hallgatom, ahogy beszélgetni kezd, cserepesedik.

Megjegyzés

A kenyértésztát kinyújtottam megszórtam magokkal, megspricceltem vízzel, feltekertem, és kuglóf formában sütöttem ki, csodás végeredményt kaptam a család nagy örömére. :)

Limara jól bevált fehérkenyér receptje alapján készült, csak 10 dkg teljes kiőrlésű liszttel váltottam ki 10 dkg-ot a kenyérlisztből. - sutfoz

Ezek is érdekelhetnek

Friss