Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Gránátalma

Története

A gránátalma a legősibb gyümölcsök egyike. A granum a latinban magot jelent, a malum granatum jelentése sokmagvú alma. Manapság már Afrikában és Amerikában is termesztik, de őshazája Közép-Kelet Ázsia. Lehetséges, hogy a honfoglaló magyarok hozták magukkal, hiszen a magyar népművészetnek kedvelt motívuma. Mint más apró magú gyümölcsök, a gránátalma is mint termékenységi szimbólum vonult be a köztudatba. A görög mitológia egyenesen Aphroditének, a szerelem istennőjének tulajdonítja. Szinte minden világvallásban van szerepe a gránátalmának. Salamon királynak is volt gránátalma ültetvénye, udvarában a papok kis gránátalmákat viseltek a ruhájukon, mert a szentélybe csak ilyen díszekkel lehetett belépni.

Hogyan válasszunk?


Színe lehet akár barnás, sárgás, de égővörös is. Általában a kisebb szemek ízletesebbek. A kemény, fényes héjú gyümölcsöket érdemes hazavinnünk.

Hogyan tároljuk?


Hűtőben akár hetekig eltarthatjuk és használhatjuk. Ez viszonylagos drágasága miatt is jó hír.

Hogyan készítsük elő?


Mossuk meg, majd tálaláshoz vágjuk félbe a gyümölcsöt, és kiskanállal szedjük ki a magokat. Ha negyedeljük, és mindenkinek adunk egy kanalat, a vendégek maguknak is kiszedegethetik a keserédes magokat, de ez kicsit veszélyes, mert a gránátalma fröcskölésre hajlamos.

Hogyan főzzük?


Inkább nyersen vagy a levét kipréselve fogyasszuk. Kiválóan illik a gránátalma salátákhoz, színe és zamata feldobja a legegyszerűbb zöldsalátát is. Desszertek dekorálására is nagyon jó. Fogyaszthatjuk a levét üdítő italként és gyógyhatású szerként egyaránt.

Néhány praktika


Sokan a magokat víz alatt szedik ki, ennek a módszernek mindenképpen előnye, hogy így elkerülhetjük, hogy a piros lé ránk fröccsenjen.

Felhasználási javaslat


Ennek a nagyon egészséges és különleges gyümölcsnek a magjai savanykásak, mint a ribizli. Érdemes télvíz idején gránátalmamagokkal díszíteni desszertjeinket, ízesíteni salátáinkat, vagy húsokkal együtt fogyasztani, hiszen annyira sokoldalú gyümölcs. Koktélok ízesítéséhez is ajánljuk a gránátalma levét, de nagyon jó egyszerűen hideg vízzel és citrommal keverve is. Mártás is készülhet belőle húsokhoz, halakhoz. A leggyakrabban díszítésre használják az izgalmas magokat. Héjából szörpöt is csinálnak. Illatszernek sem utolsó. Leve festékalapanyag is.

Miért ne?


A Közel-Keleten savanyúság készül belőle. Indiában a burokkal együtt megszárított magvakat fűszerezésre használják, ez az anardana. Chutney-k és curryk ízesítésére is használják. Örményországban és Izraelben járva a gránátalmabort is megkóstolhatjuk.

Ismerjük meg jobban!


Igazi mediterrán növény, díszcserje formában is kapható, de itthon is árusítják a kertészetek, mint 5-8 méterre megnövő gyümölcsfát. Gyönyörű piros virágai nyáron nyílnak, és a fa ősszel hozza kemény héjú gyümölcsét. A gránátalma sárgás vagy vöröses, vastag héja alatt fehér hártyában ülnek az apró piros magok, melyek savanykás, különleges, ribizliszerű ízükkel hódítanak. Egyes források szerint a magok száma mindig 613, de ezt már tudományos kutatások is megcáfolták. A Közel-Keleten illatszert is készítenek belőle, míg gyümölcséből és kérgéből festék is előállítható. A spanyol Granada városa a gránátalmáról kapta a nevét.

Élelmezési ismeretek


Tápértéke 55 kcal, 230 kJ/100 gramm. A gránátalma termésének 80%-a gyümölcslé, 20%-a mag. C-vitaminban nagyon gazdag. Fogyasszunk sok gránátalmát, hiszen több más jó tulajdonsága mellett csökkenti a vér koleszterinszintjét, jó érelmeszesedés, magas vérnyomás, cukorbetegség esetén is. Szárított héját megdarálva hasmenés gyógyszere lehet.