Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

B-terv szentestére: innen érdemes halászlét rendelni!

Egy ősi magyar mondás szerint nincs karácsony hal és/vagy halászlé nélkül. Lehet harcsából vagy pontyból, ugyanolyan népszerűek idehaza. Ezen felbuzdulva és persze a karácsony közelsége miatt fogtunk 5 különböző éttermet és a Netpincéren keresztül rendeltünk tőlük 5 különböző halászlét.

A Tisza, a Duna és a Balaton mentén különböző hagyományok alakultak ki, hogy hogyan kell a legjobb hallét elkészíteni. Azonban a hasonló területek mentén is hatalmas eltéréseket tapasztalhatunk, egészen máshogy készül Komáromban a halászlé, mint mondjuk Pakson. Örök vezérelv azonban, hogy a halászlé főzését akkor kell befejezni, ha a hüvelyk- és mutatóujj összeragad az étel gőzében.

Vannak, akik vadul telerakják gyufatésztával és vannak, akik hallani sem akarnak róla. A lényeg, hogy 1871-óta, amikor az első hivatalos halászlét jegyezték, elterjedt és hagyománnyá vált kis hazánkban. Igazi bográcsos étel, melyre számtalan főzőversenyt építenek minden évben.

Éppen ezért kerestünk 5 különböző éttermet és rendeltünk tőlük 5 különböző halászlét. Pontosan ugyanolyan fogásokat nem sikerült összeszervezni, de a lényegük egységes szerencsére.

NAGY TESZTEK ÉS ÉTTEREMKRITIKÁK A MIT ETTEM MA OLDALÁN >>>
Trófea Halászlé

Szezonális, decemberi kínálatuk részét képzi a halászlé, ami tovább erősíti a tényt, hogy a bejgli mellett bizony ez is tipikus ünnepi fogásnak számít. Azon kívül, hogy halászlét kapunk, semmi többlet információnk nincsen, nem tudjuk, hogy a hal éppen ponty lesz-e vagy netán harcsa. A statisztikákra támaszkodva 42 perces átlagos kiszállítási idővel működik az étterem, amit tartanak is, 44 perccel a rendelés után csörrent meg a kaputelefon fülbemászó dallama.

Áttetsző műanyag dobozban kapjuk az ételt, ami a hő hatására kezdte kicsit elveszíteni a tartását, kezdett torzulni. Kibontás után kiáramlik a dobozból a jellegzetes halászléillat, amit főként a paprika aromája okoz. A hőfok hibátlan, tányérba borítva sokkal gusztusosabban fogyaszthatjuk. Gazdagon megpakolták, ez nem csak lé, rendesen van benne hal is. A ponty egy picit zsíros, de nem kritikus a helyzet. Sós irányba mozdul, ami kifejezetten a halászlékockák ismérve, de még ez sem túlzó szerencsére. Szálkával is gazdagon találkozhatunk, nem árt figyelni evés közben. A végére megjön a csípősség is, nem a pokoltüze, de kellemesen van egy utórengése. Az all you can eat zarándokhely ezért a fogásért házhoz szállítva 1600 forintot kér.

TESZT! HONNAN RENDELJÜNK RÁNTOTT HÚST, HA NINCS IDŐNK SÜTNI?
Halvár Étterem - Pontyhalászlé 2db patkóval

Ízig-vérig hallal dolgozó étterem, akiknél mondhatni kötelezően elvárt, hogy legyen ünnepi hallevesük. Ez egyből két verzióban is elérhető, rendelhetünk harcsát és pontyot is, utóbbi esetén rendelhetünk olyat is, melyben 2 db patkó is van. A patkó röviden és tömören a ponty feje és farka közötti rész nagyjából egy ujjnyi vastagon kivágva egyben. A gerincéről érdemes a zsíros részt eltávolítani, hogy ne legyen „tó íze” a halnak. Ezen felbuzdulva csakis a ponty patkóval lehetett a nyertes, amihez annyi leírást adtak még, hogy 5 dl lesz mennyiségre. Pontosan háromnegyed óra kellett a rendelés leadásától ahhoz, hogy kézhez kapjam a csomagot.

A doboz igazi menzás kiadás, ami olyan forró, hogy ez is elindult a deformálódás rögös útján. Illatra tökéletes, az erős paprika csapja meg az orrunkat elsőként. Tálalva éppen nem csurran ki, a két patkó meg is van, viszont sajnos nem maradtak egyben. Apró szálkákkal alig találkozunk, helyettük nagydarab "dárdák" vannak benne, amit egyből megérzünk, így nem veszélyesek. Ízre is jön a paprika karakteresen, ami mellé egy hagymás lendület társul és az egészet megfejeli a csípősség. Túlzott sózásról nincsen szó, nem igazán érezni tipikus halászlékocka elemeket. A hal maga finom, nem egy zsíros darab az biztos. A két patkóval szerelt fogásért 1490 forintot kellett kiperkálni.

TESZT! 5 HELYRŐL RENDELTÜNK MAGYAROS PIZZÁT, ÍME AZ EREDMÉNY>>>
Antónió Pizza – Halászlé pontyszeletekkel

A név kicsit becsapós. Egy pizzéria esetén nem feltétlen várhatjuk el, hogy az étlapon ott fityegjen a halászlé, erre egyből három választható lehetőség is áll előttünk. Kérhetjük csak a lét, kérhetjük menüben, amikor jár mellé túrós csusza is, illetve van egy olyan lehetőség is, amikor a lébe kerül pontyszelet is. A statisztikák alapján 51 perces kiszállítási idővel dolgoznak, szóval legtöbbször megvan egy óra alatt a mutatvány. 80 perc... Forró, rendesen megégeti az ember kezét, ha nem vigyáz, szóval a futár nem járta be vele a fél várost.

A doboz is érzi a hősokkot, mert szinte szétolvadt a lé körül. Mennyiségre teljesen csurig rak egy mélytányért. Kifejezetten szép és egyben maradt pontypatkó került bele, ami dagadt elefántként szeret belecsobbanni a lébe, hogy azt kissé felnyomja a falra. Illatra nem túl hivalkodó, ami a kóstolásnál is igaz. A paprika benne egészen szolid, amihez jön egy harmatgyenge hagymás beütés és nem kevés só. A hallal nincsen baj, az apró szálkákat elkerülve egészen puha, omlós falatokat találunk, bár a gerincnél lévő zsíros rész megmaradt, azt nem ajánljuk kóstolásra, bedobja a mocsaras ízvilág csodafegyvert. 1500 forintot kell kicsengetnünk a fogásért, ami érzetre helyén is van.

TESZT! A PRÉMIUM CSOMAGOLÁS IS REJTHET FÖRTELMES SZALONCUKROT
Bubba's Water Grill – Halászlé harcsafilével

Ismételten egy halguru, akiknél a halászlé megléte kötelezően elvárt. Nem akarják, hogy hosszú percekig görcsöljünk azon, hogy mégis melyiket rendeljük, így nemes egyszerűséggel egyfajta halászlét kínálnak, azt is harcsafilével, szóval a ponty sorminta itt elbukott. Több infót ők sem adnak meg, így lesz némi meglepetés benne, ha más nem, hogy hány dl lesz. Egészen hihetetlen átlag kiszállítási idejük van, a 28 perces értéket az ember többször is újraolvassa, mire valóban elhiszi és értelmezi. 22 perc lett a vége, ami szinte elképzelhetetlenül gyors.

A csomagoláson látszik, hogy legalább két másodpercig gondolkodtak rajta, mivel nem a hagyományos áttetsző átok, hanem hungarocell-féle, kissé hőtartó verzió. Felbontás után arcunkba csap egy kisebb párafelhő és egy adag erőspaprika-aroma. Tálalásnál nagyjából 4 decire tippel a csapat, ami ránézésre tökéletesen elég. A lé felszíne selymesen csillog a fényben, egészen érdekes látványt nyújt. Kóstolásnál a paprikás zúzás továbbra is megvan, ezt nem sajnálták belőle. Állagra nem teljesen híg, egy fokkal sűrűbb a leve. A harcsa finom és puha, adagra pedig panasz nem érheti egy pillanatig sem. Szálkákkal - harcsa lévén - nem fogunk találkozni, ami talán nem is olyan nagy tragédia. Összességében egy kicsit csípősebb is lehetne, illetve a hagymának picivel több teret kellene talán hagyni. Az árcetlin 1490 forintot találunk, ami nagyjából valós az ár/érték viszonylatot figyelve.

A NAGY MÁLNASZÖRP-TESZT: A MINŐSÉGÉRT BIZONY FIZETNI KELL!
Trattoria Za-Za – Magyaros pontyhalászlé

Nem nagyon kell olasz nyelvvizsga hozzá, hogy tudjuk a trattoria éttermet jelent magyarra fordítva. A Za-za részt már nem igazán sikerült megfejteni, de az igazat megvallva nem törtük össze magunkat a nyomozásban. Olaszos hangvételű étterem, viszont halászlé fronton magyarossal operálnak, ez ám a nemzetközi esemény a javából. Egyetlen lehetőséget kínálnak ők is, így nagyon nincsen mi között vacillálni. Átlagos idejük 37 perc házhoz szállítva, ami szintén igen kecsegtető, persze nem annyira, mint a Bubba esetében. A mágikus dallam felcsendüléséig mindössze 29 percet kellett várnom, ami kifejezetten dicséretes eredmény. A futár végtelenül boldog volt, vigyorgott végig, mint a tejbe tök.

A csomagolás szokásosan nincsen túlragozva, áttetsző doboz, ami tégla formáját a hőtől elvesztette. Mikrozni nem kell, de nyelvünket se fogja megégetni. Plusz pont a kedves mosolygós fejért, amit rárajzoltak a fedőre és a mellé érkező olasz jókívánságnak. Kiborítva úgy saccoltuk, hogy ez 4 dl és rögtön feltűnt, hogy ebben bizony van gyufatészta. Állagra kifejezetten sűrű, paprikás jellege viszont nem olyan karakteres, sőt inkább csak elvétve találkozunk vele. A hagyma még fel-felbukkan szürcsölés közben, de az egész egy kicsit erőtlen és színre hasonlít egy kétnapos pörköltre. A hal mennyisége nincsen eltúlozva, de szerencsére szálkával nem igazán találkozni közben. Állagra nincsen baj vele, az teljesen egyben van. Blokkot elnézve kicsit meglepő, hogy 790 forintért is kapunk manapság halászlét.

MACKÓ VAGY MEDVE? ÍME A NAGY KOCKASAJT-TESZT!
Ítélet

Széles skálán mozog a lista, 790-től egészen 1600-ig sikerült halászléket vadászni. Főként ponttyal dolgoznak, de találunk harcsát is, ami a szálkától rettegők számára remek megoldás lehet. Érdemes kicsivel többet áldozni rá, mert van minőségbeli eltérés vastagon.

Mindegyik esetében elmondható, hogy fogyasztásra alkalmas hőmérsékleten érkezett, egyiket sem kellett újramelegíteni, sőt, volt, amelyiket fújkálni kellett. A Trattoria Za-Za magyaros pontyát nem feltétlen ajánlanánk az ünnepi asztalra, a többit viszont el tudjuk képzelni B tervként, ami akkor lép életbe, ha a házi menüt valamilyen baleset éri.

A kiszállítási idővel csak az Antónió csapata bukott el, ők valahogy elmérték a dolgot, viszont a többiek meglepően gyorsan szállítottak. Adagra sehol nem lehet panasz, mindegyik rendesen megtölti a tányért, egy főre mérve elegendő kell legyen, bármelyikről is legyen szó.

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss