Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Hagymás rostélyos VIII.

120 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 4 szelet marharostélyos vagy hátszín
  • A pácoláshoz:
  • 4 evőkanál mustár
  • őrölt feketebors
  • steak fűszerkeverék
  • étolaj
  • A sült hagymához:
  • 8 fej vöröshagyma
  • finomliszt
  • étolaj

Elkészítés

Elkészítés: A húsról leszedjük a hártyákat és a felesleges zsírt. Enyhén kiklopfoljuk, a kés hegyével több helyen megütögetjük /lehetnek benne inak, amit nem látunk, de sütés közben összerántják a húst/. A szeleteket bedörzsöljük őrölt borssal, steak fűszerrel, és bekenjük mustárral. Sózni csak sütés előtt fogjuk. Egy tálba tesszük a szeleteket, és annyi olajat öntünk rá, hogy ellepje. Legalább 24 órára hűtőbe tesszük, de az sem baj, ha 2-3 napra.

A hagymát felszeleteljük és karikákra szedjük, belisztezzük, majd szűrőbe tesszük, és lerázzuk róla a felesleget. Bő, forró olajban, kis adagokban ropogósra sütjük, majd papírtörlőre vagy szalvétára szedjük. A lényeg, hogy az olajat leitassuk róla, így ropogós marad.

A hússzeletek mindkét oldalát kevés olajon átsütjük, majd a sült hagymával és sült burgonyával tálaljuk. Jó étvágyat kívánok hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Friss