Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Habos túrótorta

5/5
90 perc
mester
költséges
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A piskótához:
  • 10 tojás
  • 10 evőkanál liszt
  • 10 evőkanál cukor
  • 1/2 mokkáskanál szódabikarbóna
  • 1/2 mokkáskanál sütőpor
  • A krémhez:
  • kb. 20 dkg meggylekvár
  • kb. 25 dkg túró
  • 4-5 evőkanál tejföl
  • 1-2 evőkanál cukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • mazsola ízlés szerint
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • A habhoz:
  • 3 dl növényi tejszín
  • 10 dkg csokis bevonó

Elkészítés

Elkészítés: A piskóta hozzávalóiból hagyományos piskótát készítünk. Kibélelünk egy közepes tepsit sütőpapírral, beleöntjük a masszát, elsimítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük. Rácsra téve kihűtjük, majd középen kettévágjuk.

A krémhez a túrót összedolgozzuk a hozzávalókkal, hogy lágy, krémes legyen. A növényi tejszínt kemény habbá verjük, és hűtőbe tesszük.

A piskóta alsó lapját megkenjük a meggylekvárral, erre rákenjük a túrótölteléket, befedjük a piskóta tetejével, és erre kenjük a kemény habot. Hűtőbe tesszük kb. 1 órára. Felolvasztjuk a csokit, és mintákat rajzolunk a hab tetejére. Tálalásig hűtőben tartjuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss