Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Gyömbéres sütőtökkrémleves

90 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: Egy hosszúkás tököt megmosunk, feldarabolunk kisebb szeletekre. A tökmagokat kiszedjük belőle. Húsukkal fölfelé addig sütjük a legmagasabb fokozatra állított sütőben, míg látszik a színéről, hogy szép narancssárga, és szinte leválik a héjáról (kb. háromnegyed óra sütőtől függően).

Kivesszük a szeleteket, és kitesszük hűlni őket. Egy lábosba lereszelünk kb. 2 cm gyömbért, hozzáadunk 3 evőkanál mézet. Egy chili paprikát kimagozunk, a felét apró darabokra vágjuk, és 2 csipet őrölt fahéjjal/szegfűszeggel, valamint a narancsok levével ezeket is hozzáadjuk. Ha chilis kézzel a szemünkbe nyúltunk idő közben, könnyeinkkel, ha nem, akkor kb. 3 csipet sóval ízesítjük.

A tököket lehámozzuk a héjról (ha még nem jön le szinte magától, tegyük vissza, édesnek kell lennie). A keveréket botmixerrel összeturmixoljuk, kóstolgatjuk, ízlés szerint ízesítjük. Így sűrű krémet kapunk, amit felönthetünk vízzel vagy 100%-os narancslével. Ha savanyúbban szeretjük, tehetünk hozzá akár egy kis citromlevet is.

Sós tökmagot pirítunk hozzá. Fogyaszthatjuk pármai sonkás pirítóssal, a sós íz jól illik hozzá.

Jó étvágyat!

Ezek is érdekelhetnek

Friss