Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Gyömbéres sült sárgabarack ricottával és rózsaborsos réteslapocskákkal

MME MME
30 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A sült barackhoz:
  • 6 sárgabarack
  • 2 cm friss gyömbér
  • 2 evőkanál méz
  • A réteshez:
  • 3 réteslap
  • 4 dkg olvasztott vaj
  • 1 teáskanál rózsabors (megtörve)
  • Valamint:
  • 1 evőkanál zatar fűszerkeverék
  • 25 dkg ricotta

Elkészítés

Elkészítés: Elsőként a vajat egy kis nyeles lábasban megolvasztjuk, és a mozsárban összetört rózsaborsot ebben megfuttatjuk. A réteslapokat 6x6 cm-es négyzetekre vágjuk, és egy ecset segítségével megkenjük őket a rózsaborsos olvasztott vajjal. 180 fokos sütőben kb. 3 perc alatt aranybarnára sül, érdemes mellette állni és figyelni, pillanatok alatt megsül.

Egy másik kis edénybe cikkekre vágjuk a sárgabarackot, friss gyömbért reszelünk hozzá, mézet csurgatunk rá, majd összemelegítjük, épp hogy a méz kissé forrjon, és a gyömbérrel együtt jól átjárja a sárgabarackot, ne főzzük szét!

Ezután szinte már jöhet is a tálalás: egy kistányéron egymásra helyezünk pár ropogós réteslapocskát, erre kanalazzuk a friss ricottát, melyet keleties zatar fűszerkeverékkel hintünk meg, mellé pedig a gyömbéres-mézes barackból kanalazunk. A három komponenst akár rétegezhetjük is, isteni frissítő ízek és textúrák tobzódása.

Megjegyzés

Péter András receptje, fotó: Tóth András, teríték: Butlers - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss