Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Gyömbéres-narancsos sütőtökkrémleves

Hozzávalók

  • 30 dkg sütőtök
  • 2 db narancs
  • 1 db gyömbér (3 cm-es darab)
  • csipet só
  • őrölt színes bors
  • 1 tk édesítőszer (vagy cukor)
  • 1 ek kukoricakeményítő
  • 2 dl tejszín
  • 3 dkg vaj
  • 1 ek étolaj
  • 7 dl víz

Elkészítés

    1. A sütőtököt egy nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük, a gyömbért vékonyan felszeleteljük.
    2. Egy edénybe hevítsük fel a vajat és az olajat, majd  hozzáadjuk a vékonyan felszeletelt gyömbért, és pár pillanat alatt megfuttatjuk. Ezután ráreszeljük egy narancs héját, majd hozzáadjuk a reszelt sütőtököt, megszórjuk egy csipet sóval, frissen őrölt színes borssal, ízlés szerint édesítővel (vagy cukorral), ráfacsarjuk a két narancs levét, majd alaposan összekeverjük, és pár percig pároljuk. Ezután felöntjük vízzel, ha szükséges utánaízesítünk, majd kb. 10 percig főzzük.
    3. A kukoricakeményítőt simára keverjük a tejszínnel, majd, amikor a sütőtök már puhára főtt, állandó keverés mellett, a leveshez csorgatjuk, és még pár percig főzzük, hogy kellően besűrűsödjön. Ezután levesszük a tűzről, botmixerrel pépesítjük, és egy szitán átszűrjük át, hogy szép selymes legyen a leves.

    Még több sütőtökös recept >>>

    MÉG TÖBB LEVES >>>  

Megjegyzés

Tálaláskor szedjük a levest tányérba, majd ízlés szerint édes keksszel, aprósüteménnyel kínáljuk. Én diós bejglivel tálaltam, mely nagyon jól illett a leveshez.

kgizike
  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció

Hasonló Receptek

Magazin