Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Gyógyreceptek influenza ellen

Idén bennünket sem kímélt az influenza. Én ugyan nem kaptam el, de a férjem igen. Azért nem hagytuk magunkat: rögvest felvettük a harcot a kórokozók ellen – és mivel mással, mint jól bevált, ősrégi konyhai trükkökkel?

Módom nyílt sok-sok régi praktika kipróbálására, újrafelfedezésére, meg persze újabbak bevetésére is. És képzeljétek, megúsztuk az egészet gyógyszerek nélkül! Persze valójában nem tudom, hogy ez csupán a teáknak köszönhető-e, de azért némi részük biztosan volt benne.

Jöjjenek is sorra! Biztosan sokat ismertek közülük, de talán nem árt, ha így összeszedve is megvan, egyszerűen lehet majd keresni. Fényképeket nem készítettem, arra már sajna nem futotta. A fantáziátokra bízom! :)

Köhögés ellen

Kakukkfű tea
1 evőkanál szárított kakukkfüvet leöntünk 2,5 dl forrásban lévő vízzel, és kb. 30 percig áztatjuk.

Hagymatea
2 evőkanál cukrot karamellizálunk, felöntjük 6 dl vízzel, és belefőzzük 2 hagymának a megmosott, vörös héját és 1-1 réteg húsát. 2 percig forraljuk, majd 15 percig pihentetjük. Leszűrjük, mézzel, citrommal ízesíthetjük.

Torokfájás ellen

Hársfatea
3 evőkanál szárított virágzatot leöntünk 1 liter forrásban lévő vízzel, és legalább 15 percen keresztül lefedve áztatjuk. Citrommal, mézzel ízesíthetjük.

Immunerősítőnek

Gyömbértea
Kétujjnyi gyömbérgyökeret meghámozunk, apró kockákra vágunk. Felöntjük 5 dl vízzel, ízesítjük fél rúd fahéjjal és 3 szem szegfűszeggel, felfőzzük, és 5-10 percig forraljuk. Ha kissé hűlt, belefacsarjuk 1 narancs levét, leszűrjük, és mézzel fogyasztjuk.

És persze ne feledkezzünk meg a sós vizes toroköblögetésről, a zsíros trikóról és a finom (mézes) pálinkáról sem.

Mindemellett éhezni sem éheztünk. Múlt péntek este már elég ramaty állapotban voltunk – ki a betegségtől, ki az első tanítási héttől. Nem is mentünk sehová, csak filmet néztünk. Közben persze megéheztünk. Bevallom, nem volt sok kedvem főzni, mégis valami tartalmasra vágytunk. Pizzát szerettünk volna rendelni, de a múltkor is elég csúnyán befürödtem az egyik közeli pizzériával, amelyiket meg dicsérték, olyan árban volt, hogy egy nem akármilyen étterembe is elmehettünk volna annyiból. Így aztán végül mégiscsak bedagasztottam egy adag pizzatésztát.

Pizza

Hozzávalók a tésztához:
50 dkg finomliszt
3 dl langyos víz
2 dkg élesztő
1 teáskanál cukor
3 kávéskanál só
3 evőkanál olívaolaj

Elkészítés: Az élesztőt felfuttatjuk a langyos cukros vízben. A lisztet kimérjük, elkeverjük benne a sót. Hozzáadjuk az élesztős vizet, és elkezdjük összeállítani a tésztát. Mikor nagyjából egyben van, belegyúrjuk az olajat is. Nem kell sokáig gyömöszölni, csak addig, míg elválik az edénytől és a kezünktől. Konyharuhával letakarjuk, és langyos helyen kb. 1 óra alatt megkelesztjük. Közben elkészítjük a szószt és a feltétet.

Hozzávalók a paradicsomszószhoz:
1 konzerv paradicsom
1 kiskanál cukor
1-2 gerezd fokhagyma

bors
oregánó
bazsalikom
kevés olívaolaj

Elkészítés: Az olajat felhevítjük, mehet rá a paradicsom. Cukrozzuk, sózzuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, és fedő alatt szétfőzzük. Majd levesszük a fedőt, fűszerezzük, és pár perc alatt kissé besűrítjük.

Feltét-variációk (ezeket szoktam kiegészíteni azzal, ami éppen van itthon, vagy kedvem van hozzá):

a.) kolbász, keménytojás, hagyma, olajbogyó, sajt
b.) sonka vagy húsos szalonna, kukorica, gomba, sajt
c.) olajos hal, hagyma, olajbogyó, sajt
d.) sonka, kukorica, ananász, füstölt sajt
e.) sonka, rukkola, kéksajt

A gomba kivételével mindent nyersen tehetünk rá. A gombát kevés olajon fokhagymával megpároljuk, kakukkfűvel és rozmaringgal ízesítjük. Szezonban friss paradicsomot is szoktam rá tenni.

Az 50 dkg-os tészta adag egy nagy gáztepsibe és még egy kb. feleakkorába elég. Ekkor kb. 1,5 cm vastag lesz a tészta. Aki ennél vastagabban szereti, az egész adagot tegye egy nagy tepsibe. A tepsit ki szoktam olajozni, belelapogatom a tésztát, megkenem paradicsomszósszal, rápakolom a feltétet, és a legmagasabb hőmérsékletre (nálam 275 fok) előmelegített sütőbe tolom nagyjából 13 percre. Kiveszem és tálalom is! Természetesen hidegen is finom, én másnap reggel a tejeskávé mellé szoktam megenni a maradékot.

Szombatra már világossá vált, hogy influenzával van dolgunk. Ezért aztán próbáltam olyasmit főzni, ami a betegnek is jólesik, netalán még a gyógyuláshoz is hozzájárul. Jó megoldás ilyenkor egy finom, tartalmas, mégis könnyű leves. Az én egyik személyes kedvencem a zöldségleves, minden nélkül: se rántás, se habarás, se levesbetét. Csak a zöldségek fenséges ízei.

Kímélő zöldségleves

Hozzávalók:
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 közepes sárgarépa
1 petrezselyemgyökér és a zöldje
1 pici zellergumó a zöldjével
1 kicsike karalábé
kb. 30 dkg karfiol rózsáira szedve
3 nagy marék zöldborsó
1 közepes krumpli
olaj
víz

Elkészítés: A zöldségeket meghámozzuk, megmossuk, és egyforma, nagyjából 1,5 cm-es darabokra vágjuk. A vöröshagymát ennél valamivel finomabbra aprítjuk, a fokhagymát pedig egészen apróra. Felhevítjük az olajat, megfuttatjuk rajta a vöröshagymát. Hozzáadjuk a sárgarépát, a gyökeret, a zellergumót és a fokhagymát, s fedő alatt 5-7 percig pároljuk. Ekkor felöntjük annyi vízzel, ami kényelmesen ellepi, megsózzuk, és lassú tűzön félpuhára főzzük. A második körben adjuk hozzá a karfiolt, a karalábét, a zöldborsót, a krumplit és a zöldeket. Ha kell, adunk még vizet hozzá, kóstoljuk meg, elég sós-e. Fedő alatt készre főzzük. Forrón tálaljuk. Bár igaz, ami igaz: a zöldségleves másnap még finomabb! :)

Második fogásnak pedig fánkot sütöttem – méghozzá a sütőben. Ugyanis még pont idejében észbekaptam, hogy ez az utolsó esélyünk, mert hamarosan vége a farsangi szezonnak. Jelmezbe azért nyilván nem öltöztünk, de a fánkot szeretjük. Ahhoz nem volt kedvem, hogy végig a forró olaj mellett ácsorogjak, utána meg takarítsam a csempét, úgyhogy inkább az új fánksütő tepsimben sütöttem meg a finom kis karikákat. Igazán teljessé a citrommáz tette szerintem, de aki szerint nem, annak hagytam üresen is. Mi most lekvárral ettük, de nem csak azzal jó. :)

Fánk a sütőből

Hozzávalók:
50 dkg liszt
1,5 dl aludttej
2,5 dl tej (vagy egyszerűen 4 dl tej :))
7 dkg cukor
1-2 csomag vaníliás cukor
2,5 dkg élesztő
2 tojás
10 dkg olvasztott vaj
1 citrom leve és reszelt héja
kb. 2 evőkanál porcukor

Elkészítés: Egy bögre (2-2,5 dl) tejben elkeverünk 1 kanál cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, felfuttatjuk. Közben kimérjük a lisztet, elkeverjük benne a citromhéjat, a maradék cukrot és a vaníliás cukrot. Közepébe mélyedést készítünk, oda megy az élesztős tej, a maradék tej (vagy aludttej) langyosítva és a 2 tojás, kissé felverve. Elkezdjük dagasztani a tésztát. Mikor már hozzávetőlegesen összeállt, több részletben hozzáadjuk az olvasztott vajat, és jó hólyagosra dagasztjuk. Letakarva, langyos helyen 1 óra alatt megkelesztjük.
A fánktepsi mélyedéseit kiolajozzuk, a tésztából olajos kézzel nagyobb diónyi darabokat csípünk, hurkát formálunk, és a formába tesszük, végüket összecsípjük. Tetejüket is lekenhetjük kevés olajjal.
200 fokos sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük a fánkokat. Sülés közben elkeverjük a porcukrot a citromlével, majd a még meleg fánkokra csurgatjuk. Ez a tésztaadag nekem 30 fánkhoz volt elegendő.

Vasárnap könnyű dolgom volt. Leves még maradt, főfogásnak pedig egy teljesen új ételt próbáltam ki. Mondhatom, átment a teszten, sőt minden nappal egyre finomabb lett! A megadott joghurt mennyiséggel meglehetősen szaftos lesz, szóval azon nyugodtan lehet spórolni. Legközelebb talán én is csak 2 decivel készítem.

Joghurtos csirkecomb

Hozzávalók:
3 egész csirkecomb kifilézve
3 fej lilahagyma
1 gerezd fokhagyma
4 dl natúr joghurt
1 dl tejszín

bors
majoranna
olaj

Elkészítés: A csirkecombokat filézzük, két darabba vágjuk. Bedörzsöljük sóval és a fűszerekkel. Egy szélesebb fenekű lábasban olajat hevítünk, és mindkét oldalukon megsütjük (2-2 perc). Hozzáadjuk a joghurtot és a felaprított fokhagymát, felfőzzük. Közben a gerezdekre vágott lilahagymát is beletesszük. Forrástól számított 3-4 percig még forraljuk, majd belekeverjük a tejszínt, és még egyszer felfőzzük.
Mi kölessel, majd hajdinával ettük, mindkettővel remek volt.

Desszertnek pedig összedobtam egy klasszikus kókusztekercset. A férjem már egy ideje mondogatta, hogy az egyetemi büfében egész finomat lehet kapni, de próbáljam már meg én is elkészíteni, hogy lássa a különbséget. Haha, jó csel így rávenni egy konyhai babérokra törő gyarló nőszemélyt, hogy készítsen el valami fogára valót! :) Naná, hogy bedőltem a cselnek. Egyébként nem bántam meg, mert jó kis édesség ez, pikk-pakk megvan, és viszonylag kiadós is.

Kókusztekercs

Hozzávalók:
A kekszes alaphoz:

25 dkg darált háztartási keksz
3 evőkanál holland kakaópor
8 dkg porcukor
1 dl feketekávé
kb. 1,5 dl tej
rumaroma
A töltelékhez:
10 dkg vaj
8 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
8 dkg kókuszreszelék
2 evőkanál tejszín

Elkészítés: A kekszet elkeverjük a többi száraz hozzávalóval, hozzáadjuk a kávét, kb. 1 dl tejet, az aromát, és elkezdjük összeállítani a tésztát. Jól nyújthatónak kell lennie, szóval valószínűleg felveszi azt a 1,5 deci tejet. Aki szereti, a tej egy részét helyettesítheti lekvárral is – nálunk ugyebár ez nem jöhet szóba. :) Ha megvan, veszünk egy kb. 50 cm hosszú fóliadarabot, szépen kiterítjük és azon kinyújtjuk a tésztát, szép egyenletesen.
A töltelékhez a puha vajat kikeverjük a cukrokkal, beleforgatjuk a kókuszt és a tejszínt, majd egyenletesen megkenjük vele a barna masszát. Hosszabbik oldalánál fogva feltekerjük, becsomagoljuk, és 2-3 órára a hűtőszekrénybe tesszük.
Tálalás előtt a külsejét is megszórhatjuk kókuszreszelékkel, és éles késsel felszeleteljük.

Azért azt még elmesélem, hogy sikert arattam a sütimmel. Az egyetlen negatív kritika az volt, hogy túl sok benne a fehér krém. Ezek szerint megcáfoltuk azt a több évezredes sejtést, hogy nem létezik olyan sütemény, amiben túl sok a töltelék. :)

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Promóció