Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Gyerekkori kedvencek

Említettem a múlt héten, hogy a párom édesanyja nálunk vendégeskedett közel két hétig. Ez időre sokszor átvette a stafétabotot a konyhában, de mi ezt egy cseppet sem bántuk, hiszen több orosz étel is elkészült a keze alatt, olyanok is, amiket jól ismertünk, de egynéhány újdonság is akadt.

Adódott olyan is, hogy én főztem, ilyenkor a maradékeltakarítás- és felhasználás voltak a vezényszavak. Ilyen formán két különböző étel is elkészült a darált hús és valamilyen tészta párosításából. Augusztus 20-ára pedig - az esős időre való tekintettel - kenyér helyett készült egy adag kakaós csiga, a megszokott kelt tészta helyett kvázi kenyértésztából.

Régi ismerősök

A páromnak és öccsének egyik kedvenc gyerekkori ételük a pilmenyi, ami küllemre az olasz raviolihoz hasonlít, ízvilága pedig a francia húspástétomokra emlékeztet. Elkészíteni egy kissé hosszadalmas, azonban gyorsan fogy! Mindenképp érdemes egyszerre nagyobb adagot csinálni.

Pilmenyi

Hozzávalók:
A töltelékhez:

1 kg darált sertéshús
1 fej vöröshagyma
2-3 kávéskanál só
őrölt feketebors
A tésztához:
kb. 75 dkg (rétes)liszt
2,5 dl víz
1 tojás

A tálaláshoz:
ecet
vaj
tejföl

Elkészítés: A darált húsba alaposan beledolgozzuk a finomra reszelt vöröshagymát, a sót és a feketeborsot, felhasználásig hűtőbe tesszük.
A tésztához kimérjük a lisztet, megsózzuk, közepébe fészket készítünk, beleütjük a tojást, és annyi vizet adunk hozzá, hogy kemény, de azért nyújtható tésztává tudjuk összeállítani.
1 óra pihentetés után több részletben lisztezett deszkán kb. 2 mm vékonyra kinyújtjuk és egy kisebb méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk a tésztát. Mindegyik korong közepére kávéskanálnyi húst halmozunk, félbehajtjuk a tésztát, a széleket összedolgozzuk, és a félhold két sarkát összecsípjük-tapasztjuk.
Lobogó sós vízbe helyezzük a pogácsákat és – a túrógombóchoz hasonlóan – attól számítva, hogy feljöttek a víz tetejére, legalább további 5 percig főzzük őket. Mindig kóstoljuk meg, hogy megfőtt-e! A főzési idő változhat attól függően, hogy mekkorák a pilmenyik.
Frissen tálaljuk, ecettel, vajjal, tejföllel és feketeborssal fogyasztjuk. Mivel csak frissen jó igazán, annyit főzzünk ki egyszerre, amit biztosan el is fogy! A maradékot lefagyaszthatjuk, felhasználáskor egyenesen a fagyasztóból mehetnek a forrásban lévő vízbe.
A megadott mennyiség 6-7 ember bőséges adagja.

E népszerű ételhez kapcsolódik egy kedves szokás is. Minden pilmenyi-gyártás során készül egy boldogság-pilmenyi. Egy olyan tésztacsomagocska, amelybe a húsos töltelék helyett néhány szem egész feketebors kerül, majd a többivel együtt főzzük ki és tálaljuk. A szerencsés fogyasztó, akinek a tányérjára kerül, és ráharap, a prüszkölést-köhögést követően örök boldogságot nyer. Hiába, szenvedés nélkül nincs boldogság!

Az elmúlt két hétben háromszor is készült pilmenyi, a srácok annyira szeretik. Az utolsó adag készítésekor azonban kimaradt kb. 35 dkg sózott, hagymával és borssal ízesített hús. Én pedig összedobtam belőle a saját gyerekkori kedvencemet, a tucót. A tuco tulajdonképpen az argentin bolognai spagetti, csak több zöldséggel, olajbogyóval készítve. A nagymamám ezt főzi, mióta az eszemet tudom, mi pedig esszük szélesmetélttel, spagettivel és puliszkával.

Tuco

Hozzávalók 6 személyre:
50 dkg darált hús (sertés/marha)
1 közepes fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
2 db sárgarépa
1 db fehérrépa
1 db kisebb zellergumó vagy 2 szál angolzeller
fél üveg sűrített paradicsom vagy 7-8 közepes paradicsom
1 kis üveg olajbogyó

bors
oregánó
bazsalikom
kakukkfű
petrezselyem
2-3 evőkanál olívaolaj
1,5-2 dl víz

Elkészítés: A hagymát finomra aprítjuk, a fokhagymát szintén. A répákat és a zellert durva reszelőn lereszeljük. Egy nagyobb lábasban olajat hevítünk, üvegesre pároljuk rajta a hagymát. Majd hozzáadjuk a fokhagymát, a répákat és a zellert, és együtt pároljuk, míg a sárgarépa kiadja gyönyörű színét. Ekkor hozzáadjuk a húst, jól elkeverjük, átpirítjuk mindenütt, sózzuk és fűszerezzük. Hozzáadjuk a paradicsompürét (az egész paradicsomot először forrázzuk, hámozzuk, kockázzuk), a feldarabolt olajbogyót, felöntjük vízzel, elkeverjük, és lefedve jó sokáig alacsony lángon éppen csak rotyogtatjuk. Közben kóstolgatjuk, ha kell, fűszerezzük és a folyadékot is pótoljuk.
Frissen főtt tésztával, reszelt sajttal tálaljuk.

Esős napokra kelt süteményt!

Nagyon szeretjük a kelt tésztából készült csemegéket, legyen az édes vagy sós. Nem is véletlen, hogy amint beköszönt a hideg, esős idő, egyből pogácsa- vagy kalácssüthetnékem támad. Nem volt ez másképp augusztus 20-án reggel sem. Terveztük, hogy kilátogatunk a mesterségek ünnepére, de szakadó esőben egy porcikánk sem kívánkozott a szabadba.

Gondoltam, hogy míg eláll az eső, egy kis kakaós csigával dobom fel a hangulatot. Igen ám, de mivel egyáltalán nem terveztem be a sütését, nem volt itthon se tojás, se vaj. Így történt, hogy végül maradék tejföl és olaj hozzáadásával leheltem életet az élesztős-lisztes tejes keverékbe. A töltelék végül főzés nélküli csokis pudingporból és kakaóporból főzött forrócsokiból állt össze. Meglepően klassz lett a végeredmény! :) Ha valaki hozzáfogna, mégis inkább az eredeti receptet ajánlom!

Kakaós csiga

Hozzávalók:
A tésztához:

50 dkg liszt
1 kávéskanál só
2,5 dkg élesztő
2,5 dl tej
5 dkg olvasztott vaj
1 tojás sárgája
1 evőkanál + 1 kávéskanál cukor
A töltelékhez:
7 dkg olvasztott vaj
3 evőkanál keserű kakaópor
4 evőkanál kristálycukor
1 csomag vaníliás cukor
1-2 kávéskanál őrölt fahéj
A sütéshez:
1 tojás
2 dl tej vagy tejszín
2 csomag vaníliás cukor

Elkészítés: Az élesztőt elmorzsoljuk a langyos cukros tejben és felfuttatjuk. Közben kimérjük a lisztet, elkeverjük benne a sót és a cukrot. Közepébe fészket formálunk, ide öntjük az élesztős tejet, a tojássárgáját és az olvasztott vajat. Simára kidolgozzuk, megszórjuk liszttel, és konyharuhával letakarva langyos helyen kb. 1 óra alatt duplájára kelesztjük.
Közben elkészítjük a tölteléket: az olvasztott vajban elkeverünk minden hozzávalót, és felhasználásig a hűtőbe tesszük.
Ha megkelt a tészta, téglalap alakúra nyújtjuk, megkenjük a töltelékkel, feltekerjük, és kb. ujjnyi vastag szeletekre vágjuk.
Sütőpapírral bélelt formába tesszük a csigákat és lekenjük a felvert tojással. 180 fokosra állított, de még hideg sütőbe tesszük. Ha már kezdenek pirulni, forró(!) vaníliás tejjel megöntözzük, és további 5-7 percig sütjük. A sütőből kivéve kissé hűlni hagyjuk, utána lehet enni.
Nem fog sokáig tartani... :)

Jövő hétre krémes sütemények özönét ígérem, addig is sikeres tanévkezdést kívánok mindenkinek, diákoknak, szülőknek és csemetéiknek egyaránt!

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Promóció

Magazin