Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Görög sajtgolyók

60 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A fél kimagozott kápia paprikát sütőben húsával lefelé fordítva szenesre sütjük, így a bőrét könnyen el lehet távolítani, és isteni a zamata! Ha kihűlt, nagyon apróra vágjuk, ahogy a lilahagymánkat is, majd beleöntjük egy keverőtálba. Hozzáadjuk a fetasajtot, jól eldolgozzuk, összetörjük villával, majd a fokhagyma is mehet bele, végül a juhtúrót is beletörjük. Ekkor mehetnek a fűszerek ízlés szerint.

Fóliával vagy fedővel lefedve benyomjuk a hűtőbe, cirka 4 órára, hogy érjen, és ne legyen olyan lágy a massza.

Ezután kivesszük, előkészítünk egy lapos tálat, a sajtkrémból golyókat formázunk olajos kézzel. Szerintem a pici golyók cukibbak. :D Fontos, hogy csak egymás mellé, és ne egymásra tegyük őket. Ahogy megtelt a tál, kb. a golyók feléig öntjük az olajunkat, majd megszórjuk még egy kis oregánóval és kakukkfűvel is.

1 éjszakát vagy 1 napot érjen a hűtőben, majd az olajból kiemelve lehet tálcára pakolni.

Megjegyzés

Én szilveszterkor csináltam, virslikarikákra tűzdelve. Az a baj, hogy hamar elfogy. El tudom képzelni megpirított bagett-karikán is, úgy könnyebb.
- Misskom

Ezek is érdekelhetnek

Friss