Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Gombával takart csirke

75 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A hagymákat apróra vágjuk (a fokhagymát fokhagymanyomóval is törhetjük), és kevés olajon megpirítjuk-pároljuk. Ha már a vöröshagyma üveges, hozzáadjuk a vékonyra szeletelt csiperkét, fűszerezzük sóval, ételízesítővel és fehérborssal. Kis lángon, fedő alatt hagyjuk párolódni, ha szükséges, kevés vizet adunk hozzá, hogy le ne égjen.

Amíg a gomba készül, előkészítjük a húst. A csirkemellet vékony, de lehetőleg széles szeletekre vágjuk, amennyiben szükséges, kicsit klopfolhatjuk is őket. A hússzeleteket sózzuk, borsozzuk, majd a margarinnal vékonyan kikent tepsibe helyezzük.

Amikor a gomba már elég puhára párolódott, behabarjuk lisztes tejföllel úgy, hogy viszonylag sűrű masszát kapjunk. A kész hagymás-gombás szószt a tepsibe fektetett hússzeletekre kanalazzuk, ügyelve arra, hogy ne nagyon folyjon le a húsról. Ezután még egy kis sajtot reszelünk a tetejére, és mehet is a tepsi a sütőbe.

Ha már a hús teljesen átsült, és a sajt is aranybarna a tetején, akkor kész.

Megjegyzés

A fokhagymagerezdeket őrölt fokhagymával is helyettesíthetjük. Ebben az esetben a fokhagymaport célszerű a habarásnál a tejfölbe keverni a liszttel együtt. A fokhagymaporos és enyhén sózott tejföl egyébként akár pizzaszószként is használható. - Gyongybagoly

Ezek is érdekelhetnek

Friss