Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Gombás-tojásos rakott krumpli

1 4/5
60 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A megmosott burgonyákat héjában, enyhén sós vízben felteszem főni. Miután megfőtt, a vizet leöntöm, a krumplikat hűtöm, majd megpucolom, és lehetőség szerint vékony karikákra szelem. Eközben felteszem főni a tojást is, forrástól számított kb. 8 percig főzöm, majd hideg vízben hűtöm (így szépen lejön a héja), és tojásszeletelővel karikákra szelem.

A gombát szintén megpucolom, felszeletelem. A vöröshagymát apró kockákra vágom. Serpenyőben olajat hevítek, és a vöröshagymát üvegesre párolom. Hozzáadom a gombát, sózom, borsozom, hagyom, hogy levet eresszen, majd ezt elpárolom róla. Ezután megszórom egy kevés csemege pirospaprikával, és elkeverem (a pirospaprika kellemes ízt és színt kölcsönöz a gombának).

A jénai tál alját és oldalát kikenem egy kevés margarinnal, és elkezdem rétegezni a hozzávalókat. A krumplit rétegenként sózzuk.

A tejfölbe aprítok egy kevés petrezselyemzöldet, és adok hozzá egy csipet sót is. Minden egyes rétegbe teszek egy keveset belőle, és a tetejére is nagyobb mennyiségben. A tetejét ízlés szerint megszórhatjuk reszelt sajttal.

A légkeveréses sütőben 30 perc alatt 180 fokon, hagyományos sütőben közepes fokozaton 40 perc alatt elkészül. Ízletes, szaftos, általában már nem éri meg a másnapot a családban.

Ezek is érdekelhetnek

Friss