Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Gesztenyés finomságok

default user icon
SB
A gesztenye házi feldolgozásának általában azért nem szeretünk nekilátni, mert olyan nehéz megpucolni. Illetve csak azt hisszük. Ha néhány tanácsot megfogadunk, igazi házi gesztenyepürét adhatunk a vendégeknek.

Ha nektek is kedvencetek a gesztenyepüré, próbáljátok ki a bolti massza helyett otthon megcsinálni. Igaz, kicsit munkásabb, mint a kész gesztenyemasszát átnyomni, de a különbség minden fáradtságért kárpótolja az embert. Ha a gesztenyéből tölteléket vagy levest fogunk készíteni, nyúlhatunk a fagyasztott gesztenyemasszához is, csak arra figyeljünk, hogy ne a cukrozott, adalékokkal felturbózott változatot vegyük.

Gesztenyepucolás

Fontos! A sült vagy főtt gesztenyét csak melegen lehet pucolni. Ha kihűlt, esélytelen, hogy a belső héjat le tudjuk szedni. Főzés vagy sütés után tegyük néhány percre vizes, majd száraz konyharuhába, míg picit lehűl, és már lehet is pucolni. A gesztenyét hideg vízben tegyük fel főni, és főzés előtt hasítsuk be a héját x alakban.

Sült gesztenye otthon

A karácsonyi családi összejövetelek sztárja lehet az otthon sütött gesztenye. Ehhez a szép, fényes, sérülésmentes és megmosott gesztenyékbe, a lapos oldalukon, éles késsel vágjunk egy x-et. 15 percre áztassuk hideg vízbe a gesztenyéket, ezzel elkerülhetjük, hogy sütés közben felrobbanjanak. Az x bevágással felfelé tegyük tepsibe, és süssük addig, míg az x-nél felpöndörik a gesztenye héja. Megsüthetjük nyílt tűzön is.
Ne felejtsük el, hogy még melegen kell meghámozni. Kipróbálhatjuk tejfölbe mártogatva.

Gesztenyés különlegességek:

• Gesztenyelekvár: Ha már megvettük és megpucoltuk, készíthetünk gesztenyelekvárt, melyet ízesíthetünk vaníliával, ahogy a franciák teszik A lekvárhoz először  cukorszirupot főzünk 1 kg cukorból és egy dl vízből. Hozzáadunk 1 kiló hámozott gesztenyét, és addig főzzük, míg lekvár állagú lesz. Ízesítjük vaníliával, de passzol hozzá a gyömbér és a narancshéj is. Édességekhez kiváló, tehetjük palacsintába vagy süteményekbe.

 Gesztenyeliszt: Meg kell említenünk a főleg olasz konyhában népszerű finomságot, melyet még kevésbé ismerünk, de már be lehet szerezni néhány különlegességet árusító üzletben, bioboltban. Lelkesebbek házilag előállíthatják sült gesztenyéből. A belőle készült sütemények, kenyérfélék  íze különlegesen fűszeres és pikáns. Olaszországban járva feltétlenül kóstoljuk meg a castagniacciot, mely egy fűszeres, gesztenyelisztből készült lepény.


 
• Gesztenyeméz: a méhek a gesztenye nektárjából gyűjtik a gesztenyemézeket, melynek jellegzetes, kicsit kesernyés utóíze van. Magas a szerves vastartalma és nagyon egészséges, ha látunk a piacon, feltétlenül vegyünk, mert nagyon jól lehet vele meghűléses betegségeket kezelni és még a visszeret is gyógyítja.

Ha többet szeretnél tudni a gesztenyéről, katt ide >>>

Kedvenc receptjeink:

Olasz gesztenyekrém-leves
Hozzávalók 8 személyre:

80 dkg gesztenye
12 sárgarépa
1 kis fej hagyma
2 evőkanál vaj
1 evőkanál szárított kakukkfű
2 zöldségleveskocka
2 dl tejszín
4 vékony szelet füstölt sonka
Elkészítés
A gesztenyét megmossuk, végeit kereszt alakban bevágjuk, és kb. 30 perc alatt puhára főzzük. Megtisztítjuk, kissé összevagdaljuk. A répát és a hagymát meghámozzuk, megmossuk, a répát vékony szeletekre, a hagymát apróra vágjuk.Felforrósítjuk a vajat, üvegesre pirítjuk benne a hagymát. Hozzáadjuk a répát és a gesztenyét, és kissé megpirítjuk. Felöntjük 1,5 liter vízzel, beleszórjuk a kakukkfüvet, és felforraljuk. A levesbe keverjük a zöldségleveskockát, és lassú tűzön kb. 20 percig főzzük. A sonkát hajszálvékony csíkokra vágjuk. A tejszínt kemény habbá verjük. A leves levesszük a tűzről, botmixerrel összetörjük. Szétosztjuk nyolc tányérba, a tejszínhabot a tetejére tesszük, és megszórjuk a sonkaszeletekkel.

Egzotikus saláta gesztenyével
Hozzávalók
2 kivi
1 bébiananász
20 dkg szőlő
10 dkg főtt, hámozott gesztenye
Fél citromleve
2 evőkanál juharszirup vagy méz
Elkészítés:
A kiviket és az ananászt meghámozzuk, kockára vágjuk. A szőlőt megmossuk, a szemeket félbevágjuk, kimagozzuk. A gyümölcsöket és a gesztenyét egy tálba rakjuk, megöntözzük a citromlével és a juharsziruppal. Jól összekeverjük, és fogyasztjuk.

Gesztenyés csirkemell
Hozzávalók
4 személyre:
25 dkg mélyhűtött gesztenyepüré (nem cukrozott)
4 nagy csirkemellfilé
2 kiskanál vaj
20 dkg darált sertéshús
1 tojás
1/2 dl tejszín
3 evőkanál olaj
Elkészítés
A gesztenyemasszát szobahőmérsékleten hagyjuk kiengedni, majd villával jól szétnyomkodjuk. A húst megmossuk, konyhai papírtörlővel szárazra töröljük, és mindkét oldalukról vékonyra kiveregetjük.
1. A darált húshoz keverjük a tojást, a tejszínt, megsózzuk, borsozzuk, és beledolgozzuk az előkészített gesztenyemasszát.
2. A hússzeletekre elosztjuk a tölteléket, összegöngyöljük, fogvájóval vagy hústűvel megtűzzük, és sóval, borssal bedörzsöljük. A sütőt 180 C-fokra előmelegítjük.
3. Serpenyőben felforrósítjuk az olajat, a tekercsek minden oldalát szép pirosra sütjük.
4. Tűzálló tálba tesszük, leöntjük a sütésből visszamaradt zsiradékkal, kevés vizet is öntünk alá, és alufóliával lazán letakarva a sütőben puhára pároljuk (25-30 perc). Időnként a fóliát megemelve a levével meglocsoljuk.
5. Amikor a hús megpuhult levesszük a fóliát, és további kb. 10 perc alatt megpirítjuk.
Köretnek: sült burgonyát, ízlés szerinti salátát kínálhatunk hozzá.

Gesztenyés csokis muffin
Hozzávalók:
25 dkg gesztenyemassza
10 dkg étcsoki darabka
10 dkg vaj
2 kávéskanál sárgabarack dzsem
5 dkg cukor
3 tojás
5 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor

A gesztenyét, az olvasztott vajat, a dzsemet, tojássárgáját, cukrot, étcsoki darabokat összekeverjük. A tojásfehérjéket habbá verjük, óvatosan a masszába keverjük. Végül a liszt és sütőpor keverékével óvatosan összeforgatjuk. Kb. 30 perc sütés kell neki kivajazott muffinformában.

Gesztenyetorta tejkaramell- és csokoládészósszal
Hozzávalók egy 20 cm átmérőjű (12 szeletes) formához:
27,5 dkg vaj
7 dkg porcukor
2 egész tojás
1 csipet só
25 dkg liszt
2,5 dkg darált mandula
22,5 dkg gesztenyepüré
1 evőkanál rum
2 tojássárgája
6 dkg cukor
1 db körte
A tejkaramellszószhoz:
4 evőkanál cukor
1,5dl tejszín
A csokoládészószhoz:
2 evőkanál cukor
12 dkg étcsokoládé
1 dl víz
1-2 teáskanál rum
Elkészítés:
1. 12,5 dkg vajat felolvasztunk, hozzákeverünk 3,5 dkg átszitált porcukrot, 1 egész tojást, a lisztet, a mandulát és egy csipet sót, majd sima masszává dolgozzuk.
2. Az elkészített tésztát befóliázzuk, és hűtőbe tesszük 20-30 percre.
3. A tésztát a hűtőből kivéve kerek formára kinyújtjuk, és a tortaformát kibéleljük vele.
4. A tésztát előmelegített sütőben 180 fokon 15 percig sütjük.
5. A körtét meghámozzuk, a magházat eltávolítjuk, és hat gerezdre vágjuk.
6. 3,5 dkg porcukrot megkaramellizálunk, rárakjuk a körteszeleteket, és szép pirosra sütjük. Ha megsültek, letakarjuk, és félrehúzzuk.
7. A gesztenyepürét simára keverjük 15 dkg olvasztott vajjal és 1 evőkanál rummal.
8. Két tojássárgáját és egy egész tojást kikeverünk 6 dkg cukorral, és gőz felett habosra verjük. A gesztenyemasszához keverjük a tojáshabot.
9. A karamellizált körteszeleteket körben elhelyezzük az elősütött tésztán. A gesztenyemasszát ráöntjük, elsimítjuk, és 180 fokon készre sütjük 15-20 perc alatt.
10. A karamellszószhoz 4 evőkanál cukrot karamellizálunk, felöntjük a tejszínnel, és kellő sűrűségűre főzzük. A csokoládészószhoz a vizet és a kakaóport összekeverjük, beletörjük a csokoládét, és felmelegítjük. Ha felolvadt a csokoládé, hozzáadjuk a rumot ízlés szerint.
11. A tortát langyosan felszeleteljük, és a szószokkal leöntve tálaljuk.
Elkészítés:  70-80 perc
Fogyasztható:  azonnal

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss