Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Fűszeres oldalas sütőzacskóban sütve

90 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 1,5 kg húsos oldalas
  • 2 db vöröshagyma
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • őrölt bors
  • őrölt kömény
  • kakukkfű
  • majoránna
  • 1 db sütőzacskó
  • A körethez:
  • 3 dl rizs
  • 3 dl kukorica
  • petrezselyemlevél
  • 6 dl forró víz
  • olaj
  • A paradicsomsalátához:
  • 7-8 db paradicsom
  • 1 db hagyma
  • só ízlés szerint
  • zellerlevél ízlés szerint
  • 2 evőkanál citromos olívaolaj
  • 3 evőkanál ecet
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • 2-3 dl víz

Elkészítés

Elkészítés: Az oldalast megmosom, lecsepegtetem, és a csontok mellett feldarabolom. A hagymákat apróra vágom, és beleszórom a sütőzacskóba.

Az oldalas minden oldalát megfűszerezem az összes fűszerrel, kézzel egy kissé rá is lapogatom, majd minden darabot óvatosan a kiterített hagymákra teszek.

A zacskót lezárom, megszurkálom, és 200 C fokra előmelegített sütőbe teszem 1,5 órára. Nem kell semmit hozzáönteni, sem vizet, sem zsiradékot, mert van annyi nedvesség a húsban, hogy megpárolódjon, utána meg van annyi zsír is benne, hogy megsüljön.

Közben elkészítem a kukoricás rizst. A rizst megmosom, lecsepegtetem, és addig pirítom olajon, amíg illatos nem lesz, ekkor fűszerezem sóval, petrezselyemlevéllel, hozzáadom a forró vizet és a kukoricát, lefedem, majd pár perc forralás után elzárom a lángot alatta, magától elkészül.

A paradicsomsalátához a hagymát vékonyra vágom, és besózva állni hagyom. A paradicsomokat is vékony szeletekre vágom, megsózom, majd elkészítem a salátalevet balzsamecettel, ecettel, cukorral és vízzel. Meglocsolom citromos olívaolajjal (de a sima olívaolaj is tökéletes), meghintem zellerlevéllel (a bazsalikom szintén jó), ráöntöm a salátalevet, és hagyom érni pár órát. (Lilahagymával vagy póréhagymával, esetleg újhagymával egy kicsit gyengédebb ízt érünk el.)

Ezek is érdekelhetnek

Friss