Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Fűszeres csicseriborsóérmék cékla- és körteszeletekkel

45 perc
rafinált
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 2 doboz konzerv csicseriborsó (összesen 40 dkg)
  • 2 db közepes méretű egész tojás
  • 2 dundi gerezd fokhagyma
  • 1 kisebb fej főzőhagyma
  • 1 evőkanál római kömény
  • 1 teáskanál só
  • 1 mokkáskanál őrölt koriander
  • 1/2 mokkáskanál őrölt chili
  • 1 nagy csokor petrezselyemzöld egészen finomra aprítva
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 citrom frissen facsart leve
  • A sütéshez:
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • A körethez:
  • 2-3 db friss céklagumó (összesen kb. 50 dkg)
  • 2-3 db kemény Vilmos körte (vagy más aromás körtefajta)
  • A dresszinghez:
  • 3 dl sűrű görög joghurt (vagy 2 dl tejföl és 1 dl natúr joghurt keveréke)
  • 1 kis fej főzőhagyma
  • 2 teáskanál római kömény
  • 1/2 csokor finomra aprított petrezselyem
  • 5-6 friss zsályalevél apróra vágva
  • ízlés szerint só és bors

Elkészítés

Elkészítés: A sütőt 200 fokra előmelegítem, a céklagumókat alapos sikálást követően alufóliába csomagolom és 40-45 perc alatt megsütöm. Ezt akár előző nap is meg lehet tenni, a sült, már szobahőmérsékletű céklagumókat hűtőszekrényben érdemes tárolni.

Az érmékhez a csicseriborsót alaposan lecsepegtetetem és folyó víz alatt megmosom, megszárítom. Egy nagy keverőtálba vagy turmixgép poharába töltöm. Hozzáadom a 2 egész tojást, a citromlevet, a fokhagymanyomón átpasszírozott fokhagymagerezdeket, a finomra aprított hagymát és a petrezselymet, fűszerem, finomra turmixolom.

Egy gáztepsit sütőpapírral borítok, 1 evőkanál olajjal megkenem. A kész masszából diónyi mennyiségeket kissé ovális érmékké formálok, amelyeket szépen egymás mellé sorakoztatok az előkészített tepsiben. Egy villa hátoldalával kissé ellapítom mindegyiket, miközben ferde csíkokat mintázok a felszínükre. A maradék olívaolajjal meglocsolom. A sütő hőmérsékletét 180 fokra mérséklem, 20-25 perc alatt enyhén pirosra sütöm.

Amíg az érmék sülnek, elkészítem a köretet és a dresszinget. Az utóbbihoz a hagymát 2 mm-esre kockázom. A joghurtot tálba kanalazom, hozzáadom a hagymakockákat, az aprított petrezselyemzöldet, zsályaleveleket, sózom, borsozom, belekanalazom a római köményt és alaposan elkeverem. Tálalásig lefedve hűtőszekrényben érlelem.

A céklákat meghámozom, majd uborkagyalun hajszálvékonyra szeletelem. A körték magházát eltávolítom, éles késsel vékonyan felszeletelem.

Tálalásnál a céklaszeletekből kis tölcséreket formálok, szépen elrendezem mellette a körteszeleteket, hozzáadom a frissen sült csicseriérméket, a dresszinggel meglocsolom.

Megjegyzés



További fotók, receptek és érdekességek Habliliom blogjában!
- Habliliom

Ezek is érdekelhetnek

Friss