Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Füstölt sajttal töltött paradicsomos húsgombóc – házi buciban!

MME MME
120 perc
mester
megfizethető
4 adag

Elkészítés

  1. A házi bucihozaz összes hozzávalót egy tálba tesszük, és jól összedolgozzuk (dagasztókaros robotgéppel praktikus). Ha már szép ruganyos a tésztánk, letakarjuk, és meleg helyen duplájára kelesztjük (kb. 1 óra). Amint megkelt, 8 egyenlő részre vágjuk, és szép kerek bucikat formázunk lisztezett felületen belőlük. Ismét letakarjuk, és 25 percig kelesztjük.
  2. Kelesztés után tetejüket megszórjuk szezámmaggal és 190 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.
  3. Amíg a bucik sülnek elkészíthetjük a szószt és a húsgombócokat.
  4. A szószhoz minden hozzávalót egy kisméretű forraló lábasba teszünk és közepes lángon összeforraljuk.
  5. A húsgombócokhoz a darált pulykahúst összegyúrjuk a fűszerekkel és a zsemlemorzsával, majd a füstölt sajtból kis méretű 1x1 cm-es kockákat vágunk, és úgy gyúrunk diónyi golyókat a húsból, hogy a közepükre nyomunk egy kocka sajtot – így az kellemesen bele fog olvadni.
  6. A húsgolyókat kevés felhevített olajban aranybarnára sütjük.
  7. A megsült házi bucikat félbe vágjuk, megkenjük a paradicsomos szósszal és megtöltjük a húsgolyókkal. További reszelt füstöltsajttal és friss petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

Megjegyzés

Recept és styling: Filep Kata
Fotó: Tóth András - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss