Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Füstölt makréla szendvicskrém leveles kiflivel

45 perc
egyszerű
költséges
4 adag

Elkészítés

  1. A makrélát kisebb darabokra tépkedjük, és az esetleges szálkákat eltávolítjuk. A mascarponéhoz hozzáadjuk a puha vajat, majd ízlés szerint sózzuk, és megszórjuk frissen őrölt színes borssal. Hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, és ráfacsarjuk a citromlevet, majd simára keverjük. (a citromlevet apránként csepegtessük hozzá, és közben kóstoljuk meg többször). A krémhez hozzáadjuk az apró darabokra tépkedett makrélát, majd óvatosan összekeverjük. Ezután pár órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek. 
  2. A tojást megszórjuk egy csipet sóval, majd villával enyhén felverjük. A leveles tésztából két egyforma nagyságú kört vágunk. Ezután felvágjuk nyolc egyforma cikkre mindegyik tésztát, majd megformázzuk. A megformázott kifliket egymástól kicsit távolabb helyezzük egy sütőpapírral bélelt tepsire, majd lekenjük a tojással. Előmelegített sütőbe helyezzük, majd közepesnél kicsit magasabb hőmérsékleten, pár perc alatt szép pirosra, ropogósra sütjük. A sütőből kivéve, rácsra helyezzük és kihűtjük, majd a kifliket félbevágjuk, vagy kettétörjük és megkenjük a szendvicskrémmel.

17 MEGUNHATATLAN SZENDVICSKRÉM ÉS MÁRTOGATÓS UZSONNÁRA VAGY VACSORÁRA >>>

10 SZUPER SZENDVICSKRÉM! >>>

15 ISTENI HÁZI KIFLI, SÓSAN ÉS ÉDESEN - PRÓBÁLD KI MINDET! >>>

Megjegyzés

A szendvicskrémet előre elkészíthetjük, így tálalás előtt már csakis a kifliket kell frissen kisütni. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss