Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Füstölt csülkös lencseragu

120 perc
bonyolult
megfizethető
6 adag

Elkészítés

  1. A lencsét beáztatjuk kb. háromszoros-négyszeres mennyiségű vízbe, legalább 3 órára.
  2. A füstölt csülköt felöntjük vízzel úgy, hogy bőven ellepje. Kis lángon főzzük 2,5 órát. 1,5 óra főzés után hozzáadjuk a füstölt nyúlját (sertés bordavég), mivel ennek kevesebb idő kell, mint a csülöknek.
  3. A megfőtt csülköt a vízből kivéve hagyjuk visszahűlni annyira, hogy le lehessen szedni a csontról a húst. (Több mint 2 óra főzés után ez meglepően könnyen megy. Szinte magától omlik le a csontról.) Amikor kezelhetőre hűlt, akkor felkockázzuk és félretesszük. A csülkös főzőlevet ne öntsük ki, nagyjából a harmadát használni a fogjuk később.
  4. A karikára vágott lángolt kolbász zsírját kiolvasztjuk (szükség esetén sertés zsírral vagy szalonnával segítve, ha nincs alatta elég zsír) és megdinszteljük rajta az apróra vágott vöröshagymát. Közben mehet rá a vékonya szeletelt fokhagyma is.
  5. Amikor már piros lesz a "levesalapunk" a kolbászból kisült zsírtól, akkor rányomunk kb. 2 evőkanálnyi mustárt (ezt ne hagyd ki akkor sem, ha elsőre furán hangzik) és lassú lángon összeforgatjuk néhány gyors mozdulattal. Itt érdemes vigyázni, mert nagyon könnyen le tud égni. Egy kevés víz segíthet, hogy ne legyen gond.
  6. Tűzről lehúzva megfűszerezzük az alapot. Ízlés szerint fekete bors, őrölt paprika, majoránna kerül bele. A korábban félretett csülök főzőlé kb. egyharmadával felöntjük az ételt. (A főzőlé mennyiségével lehet játszani, de figyeljünk, mert a csülöktől nagyon sós tud lenni. )
  7. Első rottyanás után belerakjuk a karikára vágott fehér- és sárgarépát. Amikor kezd puhulni a zöldség, beletesszük az előre beáztatott lencsét, csülköt és a felkarikázott póréhagymát.Tálalható, amint megpuhult a lencse. 

PÓRÉS-ÚJHAGYMÁS LENCSEFASÍRT>>> 

LENCSESALÁTA VIRSLIVEL>>> 

KOLBÁSZOS LENCSELEVES KAPROS KRUMPLIGOMBÓCCAL>>> 

 

Megjegyzés

Tálaláskor tányéronként 1 evőkanál tejföl ajánlott ;) - Atis007

Ezek is érdekelhetnek

Friss