Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Francia marhahúsos fazék

MME MME
4 4/5
120 perc
bonyolult
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: A marhahúst a szokásos magyar pörkölt-méretnél nagyobb kockákra vágjuk. Egy vastag falú lábosban két evőkanál vajat felmelegítünk, hozzáöntünk ugyanennyi olajat. Rádobjuk a húst, és minden oldalán megkapatjuk, hogy színe legyen. A húst egy tányérra szedjük, vigyázva, amennyire lehet, hogy a zsíradékot a lábosban hagyjuk. Karikára vágjuk a hagymákat, és a lábosba dobjuk (ha mégis kevés zsíradék maradt volna alatta, egy kicsit kipótoljuk). Állandóan kevergetve aranyszínűre pirítjuk, megszórjuk a barnacukorral, és azzal is pirítjuk egy kicsit (karamelizáljuk), és ezt is egy tányérra szedjük. Mindkét tányérról, a hús és a hagyma alól is visszaöntjük a szaftot a serpenyőbe, kicsit forraljuk, majd megszórjuk két evőkanál liszttel, elkeverjük benne, és felöntjük a sör nagyobbik részével és elkeverjük benne a húsleves kockát (ha nem lenne elég sós, sózzuk).
Egy olyan lábasba, melynek a füle levehető vagy fém leterítünk egy sor hagymát, erre rákanalazzuk a marhahúst, majd a tetejére megint hagyma jön, és leöntjük a szafttal. Pont el kell lepnie, tehát,ha kevesebb, ráöntjük a maradék sört, esetleg vízzel is pótolhatjuk, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a gerezd fokhagymát, a babérlevelet és kakukkfűágat, rozmaringot, a petrezselyem csokrot. Befedjük, és 180°C-os sütőben minimum 2.5 órát, de inkább többet ,sütjük.
Friss péksüteményből (legjobb persze a baguette) készült, fokhagymával megkent pirítóssal tálaljuk, de a pirítóst megkenhetjük egy kis franciamustárral is, netán, olvaszhatunk egy kis karakteresebb sajtot a tetejére, ízlés szerint.

Személyes hozzáfűzés: Sör helyett lehet vörösborral is készíteni!

Ezek is érdekelhetnek