Reneszánszát éli a fröccs. Azért ma is akadnak olyanok, akik berzenkednek a gondolatától is, mások meg imádják – különösen a nyári forróságban megtapasztalható frissítő hatása miatt. Annyi biztos, hogy nem minden bor jó fröccsnek, és vannak nagy testű, különleges borok, amelyeket szinte bűn szódával – vagy bármi mással – hígítani.
A szó születése
A legenda szerint a fröccsöt a szódával egyetemben Jedlik Ányos találta ki. 1842. október 5-én egy kis társaság gyűlt össze Fáy András fóti présházában.
A borozgatás közepette Jedlik előhúzta új találmányát, egy szódáspalackot, és szódát spriccel az elképedt társaság borába. „Mi ez?” – kérdezték, mire a feltaláló azt válaszolta, hogy spriccer. Vörösmarty Mihály túl németesnek találta ezt a kifejezést, és azonnal azt mondta, legyen inkább fröccs.
Sokakat megihletett
Vörösmarty Mihály később a Fóti dal című költeményében említi meg a szódával hígított bort: „fölfelé megy a borban a gyöngy”.
Márai Sándor a következőket írta a fröccsről: „S a magyar, mikor feltalálta ezt a csodálatos bölcs és óvatos vegyüléket, mely elég tömény ahhoz, hogy sarkalja a borozgató férfi képzelőerejét, s ugyanakkor eléggé szelídített, hogy ne ártson a nemesebb szerveknek, mély élettapasztalatról tett tanúbizonyságot.”
Nemcsak a szó, az ital is belopta magát mindennapi életünkbe. A bor és a szóda keverésének arányait tekintve pedig számtalan fajtája jött létre, mindegyik pontos megnevezéssel. Az alábi képen ezek láthatók:
Milyen borból lesz a jó fröccs?
A fröccs elsősorban fehérborból készül, szódával az igazi, de megteszi a szénsavas ásványvíz is. A bor legyen jó és friss; a rossz bort hiába „húzzuk fel” egy kis szódával, nem lesz jobb.
-(1).jpg)
