Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Fehércsokoládés-epres marquise

45 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: Egy szögletes formát béleljünk ki fóliával úgy, hogy a széleinél bővel túllógjon. Ezután keresztbe helyezzük bele a babapiskótákat (a piskóták tetejét meg lehet locsolni egy pici narancslével, de én ezt most kifelejtettem).

A csokoládét és a vajat tegyük egy fémtálba, majd gőz fölött olvasszuk fel, és keverjük krémesre.

A habtejszínt verjük kemény habbá, majd apránként keverjük a csokoládés-vajas masszához, hogy egyenletes krémet kapjunk.

A formába lévő babapiskóta tetejére kanalazzuk rá a csokoládés krém felét, majd egy sorba nyomkodjuk bele az eperszemeket úgy, hogy teljesen lemenjenek a piskótára. Ezután kanalazzuk rá a megmaradt csokoládés krémet, és a tetejét simítsuk el, majd hajtsuk rá a túllógó fóliát.

Tegyük a megtöltött formát legalább 24 órára a mélyhűtőbe, hogy kellően megdermedjen.

A maradék epret a porcukorral együtt pépesítsük, majd passzírozzuk át, hogy a magok ne kerüljenek bele.

Tálalás előtt legalább fél órával vegyük ki a hűtőből, majd éles késsel szeleteljük fel a marquiese-t. Ezután kanalazzuk rá az eperöntetet.

Ezek is érdekelhetnek

Friss