Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Ezt fogja enni Harry herceg és Meghan hercegné gyereke

Bár a royal-bébi még meg sem született, máris elindultak a találgatások, hogy vajon mit adnak majd enni a szülők a csöppségnek. A királyi család ex séfje szerint a pár a királyi hagyományoknak megfelelő, extra egészséges bébi-étrendet fogja követni.

Meghan hercegné szoptatni fog?

A királyi családban sokáig egyáltalán nem szoptatták az anyák a gyerekeiket, ugyanis veszélyesnek és helytelennek tartották. Erzsébet királynő uralkodása alatt azonban ez megváltozott, és ma már teljesen elfogadottnak számít, ha egy hercegné szoptat. Persze, csak akkor, ha odafigyel arra, hogy megfelelően táplálkozzon. A fokhagymás és a fűszeres ételek, valamint az alkoholos italok például biztosan tiltólistásak lesznek Meghan számára, mivel ezek hatással lehetnek az anyatej ízére. (Igaz, a fokhagymáról a királynő miatt már egy jó ideje le kellett mondania...)

Alma és körte, minden mennyiségben

A család egykori séfje, Darren McGrady egy interjú során elárulta, hogy töbször is ő készítette az ebédet Vilmosnak és Harry-nek, amikor kicsik voltak. „Az első étel, amit kóstoltak párolt körte és alma volt, ami a királynő sandringhami birtokáról származott” - mesélte. Ez pedig állítólag egy királyi hagyomány, amit valószínűleg Harry-ék csöppségénél is követni fognak.

A gyümölcspüréket pedig a biztonság kedvéért kétszer is összeturmixolják, hogy még véletlenül se kerüljön nagyobb gyümölcsdarab az ételbe. Sőt, a nagyjából 20 tagú konyhai személyzetből legalább ketten foglalkoznak a baba ételeivel. Az egyik séf a húst tartalmazó fogásokért, a másik pedig a zöldséges fogásokért felel. Így pedig simán el tudják kerülni, hogy a csemeték előre csomagolt bébiétlt egyenek - Darren azt mondta, amíg a palotában dolgozott, egyszer sem látott előre csomagolt bébipapit.

EZEK AZ ÉTELEK TILTÓLISTÁSAK LEHETNEK A TERHES MEGHAN MARKLE-NEK>>> 

EDD AZ, AMIT A HERCEGNÉ: FŐZD MEG MEGHAN MARKLE KEDVENCEIT - RECEPTEKKEL!>>> 

FOTÓ: EZT REGGELIZI MEGHAN MARKLE ÉS HARRY HERCEG>>> 

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Promóció

Magazin