Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ez is a koronavírus tünete lehet, a betegek egyharmadánál jelentkezhet

default user icon
MME
A kezdetben közölt láz, száraz köhögés és légszomj mellett az elmúlt időszakban kiderült, hogy a hasmenés, illetve a hirtelen fellépő szaglás- és/vagy ízvesztés is lehet a koronavírus fertőzés tünete. Egy friss kínai kutatás szerint azonban van még egy tünet, amiről eddig alig esett szó.

A JAMA Ophthalmology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a 38 megfigyelt koronavírusos beteg közül 12-nek szemészeti problémái is voltak, ami majdnem a megfigyelt betegek egymharmada. Ráadásul a súlyosabb tünetekkel egyre nő az esélye annak, hogy szemkörnyéki probléma is jelentkezik. A leggyakoribb ilyen tünet a megfigyelt eseteknél a kötőhártya-gyulladás volt.

A Jicsangi Központi Kórház és a Csungsani Szemészeti Központ kutatásában február 9-15-ig vizsgálták a betegeket és arra is rájöttek, hogy azoknak a betegeknek a szervezetében, akiknek szemkörnyéki tünetei is voltak, magasabb volt a fehérvérsejt- és neutrofilszám, mint azoknál, akik nem produkáltak ilyen tüneteket.

Bár a szakemberek eddig úgy vélték, a könnyben nincs jelen a vírus, most van esély rá, hogy ott is megjelenhet és fertőzhet is. Ennek megállapításához azonban még további vizsgálatok szükségesek, egyelőre nem bizonyított.

EZÉRT FONTOS, HOGY ELEGET ÉS JÓL ALUDJUNK JÁRVÁNY IDEJÉN!>>> 

ÉTKEZÉSI KISOKOS KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY IDEJÉRE>>> 

6 BEVÁSÁRLÁSI ALAPSZABÁLY A KORONAVÍRUS IDEJÉN>>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss