Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Ez aztán a finom burger! 8 Tarantino filmjelenet, ahol az ételek is főszereplők

Kedveli az ütős dialógusokat, a durvaságot, a női lábakat és nem utolsó sorban az ételeket. Tarantino, korunk egyik legtehetségesebb filmrendezője, aki többek közt számos feledhetetlen, ételekkel kapcsolatos filmjelenettel is „beírta” magát a filmtörténelembe és a rajongók emlékezetébe egyaránt. Nem is feltétlen gondoltuk volna, hogy nyers, durva és erőszakkal átitatott filmjeiben a finom ízek is megférnek. A rendező egész vásznas ételjelenetei gyakran adnak hangsúlyt az élesebb helyzeteknek, vagy követnek súlyosabb párbeszédeket mintegy könnyedebb lezárás, feloldást képezve. Klasszikus filmjeiben ezek a jelenetek az emberi erőfitogtatás különös metaforái lettek.

Már nem kell sokat várnunk, hiszen januártól a mozikban lesz Tarantino legújabb, The Hateful Eight című filmje, és megtudhatjuk ezúttal melyik étel nyerte el a főszerepet.

A netpincer.hu végigvette Tarantino munkásságát és összegyűjtötte nyolc olyan filmjelenetet, amiben az ételek az igazi főszereplők. 

#1 A Kahuna Burger, Ponyvaregény

A rendező egyedi módon mutat be egy teljesen új, Nagy Kahuna nevű gyorsétterem láncot, aminek logóval ellátott pohara a Kutyaszorítóban című, ugyancsak Tarantino által rendezett filmben szintén feltűnik. A Ponyvaregényben az ínycsiklandozó hamburger a kínzás és megfélemlítés eszközévé válik, kihangsúlyozva, hogy kinek a kezében van a hatalom: Jules (Samuel L. Jackson) a domináns férfi, aki azzal a súlyos és nyomasztó tettével, hogy beleharap Brett Kahuna burgerébe egyenesen elszabadítja az indulatokat. A tanulság: ne ajánld fel a hamburgered akárkinek! Adhatsz sült krumplit, pizzát vagy bármi mást, de a hamburger szent, főleg, ha kedves az életed!

Idézet: Jules: Mmm-mmmm… Ez aztán a finom hamburger! Vincent, ettél már Nagy Kahuna Burgert?”

#2 (Almás) rétes, Becstelen brigantyk 

Shoshanna (Melanie Laurent) szemtől szembe kerül Hans Landa ezredessel (Christoph Waltz), aki almás rétest rendel kettejüknek, valamint egy espressot magának, a lánynak pedig egy pohár tejet (ezzel sejtetve azt, hogy tudja ki a lány valójában). Amilyen könnyed és édes a finomság, annyira ránk nehezedik Shoshanna félelme és undora, ami áthatja az egész jelenetet. Így válik egy egyszerű sütemény a félelmetes erő szimbólumává. Mind a rendező, mind pedig maga Landa is tesz arról, hogy a feszült légkör ellenére is megkívánjuk az almás rétest.

Idézet: Col. Hans Landa: „Attendez de la crème”- szó szerint „Várd ki a krémet”, avagy a hab a tortáról sosem hiányozhat.

#3  Kaboom Gabonapehely, Kill Bill 1. rész 

Tarantino klasszikus, bosszúval átitatott Kill Bill sorozata rögtön egy ételmetaforával veszi kezdetét: „A bosszú maga a főfogás, ami hidegen tálalva a legjobb”. A bosszúhadjárat első állomásán Beatrix Kiddo (Uma Thurman) Vernita Green-en (Vivica A. Fox) vesz bosszút, aki feltehetőleg részt vett a főhős elleni merényletben. Vernita éppen az iskolából hazatartó gyerekére vár és az anyaság súlyáról beszél, amikor hirtelen rálő Beatrix-ra egy Kaboom-os dobozba rejtett pisztollyal, azonban elvéti a célt és így cserébe egy 8 hüvelyk vastag késsel találkozik. Ebből a jelenetből is láthatjuk, az ügyes késforgatás, mindig előny a konyhában.

Idézet: Beatrix Kiddo: “A mamád megérdemelte.”

#4 A szendvics, Kill Bill 2. rész

A film végén Beatrix Bill (David Carradine) nyomára akad. A végső megmérettetés előtt azonban Bill elmesél egy történetet B.B aranyhaláról, Emilióról, és eközben szendvicset készít egy feltűnően méretes késsel. Ahogy, azt a Tarantino filmekben megszokhattuk, ebben a jelenetben is a késhasználat - kenegetés - valamint a szürcsölés, rágcsálás és más étkezéssel kapcsolatos általában ártalmatlan mozzanatok, rejtett feszültséget és erőszakot hordoznak. Már sejtjük, hogy a két főhős közül csak az egyik maradhat életben, azonban a szendvicskészítés folyamata kellemesen elhúzza a végzetes harc kezdetét.

Idézet: Bill: “A minap tanulta meg a kicsi lányunk az élet és halál fogalmát”.

#5 A fehér torta, Django elszabadul

Calvin Candie (Leonardo DiCaprio) rossz fogai ellenére - vagy tán épp azért – igazi édesszájúként a filmben végig finomságokkal kényezteti magát. (Ez egyébként a híresztelések szerint, egyébként sem áll messze DiCaprio valódi étkezési szokásaitól.). A történet egyik meghatározó jelenete az a 23 perces vacsora, amit egy ikonikus fehér torta zár. A torta Candie utolsó eledele, mielőtt Schultz (Christoph Waltz) végez vele. Az édesség a jelenetnek komikus fűszerezést is ad, hiszen Calvin rendre erősködik, hogy kóstolják meg a tortát, és mikor Schultz rálő, akkor is csak annyit mond: „Egyszerűen nem tudtam uralkodni magamon.”

Idézet: Calvin: „Uraim, kövessenek a szalonba, ahol felszolgáljuk a fehér tortát“

#6 A „brunch” jelenet, Kutyaszorítóban

Tarantino első igazán sikeres filmjének kezdőjelenete egy reggeli „brunch”, ahol egy csapatnyi jólöltözött svindlert és bűnözőt láthatunk, amint épp hevesen vitatkoznak Madonna „Like a Virgin“ című dalának jelentéséről. Arról is kifejtik nézetüket, hogy szükséges-e borravalót adni a pincérnőknek. A rendező ezzel a tán feleslegesen hosszúnak érzett étkezési jelenettel kapcsolja össze a különböző dialógusokat, és mutatja be a szereplők karakterét.

Idézet: Nice Guy Eddie: Nem szoktál borravalót adni? Mr. Pink: Áh, nem hiszek benne.

#7 A Nachos, Grindhouse - Halálbiztos

A jelenet az Austin bárban veszi kezdetét, ahol Stuntman Mike (Kurt Russell) hangos rágcsálás és ujjmártogatás közepette fogyaszt el egy tál nachos-t. A nachos agresszív majszolása elővetíti azt is, hogy kegyelemre aligha számíthatunk ettől a negatív hőstől. Stuntman éppen első áldozataira vár, egyedül üldögél a bárban és türelmesen készül az „összecsapásra”, amit véletlen egybeesésnek álcáz.

Idézet: Stuntman Mike: Nők, egy nagy tál nachos, a társasága olyan különleges egyéniségeknek, mint például Warren. Az alkohol pusztán egy tüzelőanyag ahhoz, hogy az emberek szóba elegyedjenek egy bárban.”

#8 A Vodkanarancs/ Screwdriver koktél, Jackie Brown

A képernyőn Ordell-t (Samuel L. Jackson) láthatjuk, aki a film számos jelenetében vodkanarancsot szürcsöl. A rendező egyben tesz róla, hogy mi is megkívánjuk a hűsítő italt. Ordell egy hidegvérű gyilkos, aki többek között fegyverkereskedelemmel és pénzmosással foglalkozik. A koktél fantázianeve - a Screwdriver, szó szerinti fordításban: csavarhúzó – egyben tökéletesen kifejezi a szereplő személyiségét is, szimbolizálva az általa oly gyakran használt megtévesztés fondorlatát, amivel elfedi valódi motivációját.

Idézet: Ordell: Had igyam meg a vodkanarancsomat!

(www.netpincer.hu)

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Promóció

Magazin