Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Vigyázz! A gyermekkori túlsúly a szívroham előszobája lehet

default user icon
MME
Már kisgyermekkorban népbetegségnek számít az elhízás, az élet első 1000 napjában azonban megelőzhető az állapot!Sajnos a magyar szülők sem elég tudatosak, ha megelőzésről van szó: a legfrissebb kutatási eredmények2 alapján minden harmadik 1-3 éves gyermek rendszeresen kap olyan ételt, ami felnőttek számára készült, és a maximálisan ajánlott cukormennyiség több mint másfélszeresét fogyasztják minden nap.

Az elhízás és a túlsúly ma már népbetegségnek számít: minden harmadik ember küzd súlytöbblettel világszerte, ez az állapot pedig nemcsak a felnőtteket, hanem a kisgyermekeket is érinti.3 Jelenleg 41 millió ötévesnél fiatalabb gyermek túlsúlyos vagy elhízott, a WHO előrejelzése alapján pedig a számuk egy évtizeden belül 70 millióra emelkedhet. A statisztikák szerint az elhízott gyermekek többsége felnőttkorban is súlyproblémákkal küzd, amely elősegíti a szívroham, a stroke, egyes mozgásszervi betegségek, a 2-es típusú cukorbetegség és bizonyos rosszindulatú daganatok kialakulását is.

MIT EHET A GYEREK 1 ÉVES KOR UTÁN? >>> 
Magyarország a sereghajtók között szerepel a globális listán

Hazánkban a világátlaghoz képest magasabb a túlsúlyosak aránya: a felnőttek kétharmada érintett, 4 és a legfrissebb hazai felmérés alapján minden ötödik 2 év alatti kisgyermek potenciálisan túlsúlyos vagy elhízott. Ennél is riasztóbb adat, hogy féléves korára minden tizedik csecsemő súlytöbblettel rendelkezik.

5 SZUPER TIPP, HOGY RÁVEGYÜK A GYEREKET A ZÖLDSÉGEVÉSRE >>> 

A kisgyermekkori elhízás egyik leggyakoribb oka azonban nem a genetika, hanem a helytelen korai táplálás. A kutatás arra is rávilágított, hogy a szülők jelentős része nem megfelelő időben kezdi a hozzátáplálást, és gyakran nem a megfelelő ételeket kínálják a babának: minden harmadik családban például egyéves kor felett ugyanazt eszik a babák, mint a család többi tagja, így jóval több szénhidrátot, fehérjét, sót és cukrot visznek be a szervezetükbe, mint amire szükségük lenne.

„Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy hiába fogyaszthat egyre többféle ételt a baba az első születésnapot követően, továbbra sem szabad “mini felnőttként” kezelni. A tápanyag-, vitamin- és ásványianyag-igénye jelentősen eltér a felnőttekétől, nem beszélve arról, hogy ha a fejlődésben lévő ízérzékelése a túl cukros vagy túl sós ételekhez szokik, később is csak ezeket az ízeket fogadja majd el. Egy-egy új gyümölcs vagy zöldség önmagában is élmény a kicsi számára, a sót pedig könnyen helyettesíthetjük fűszernövényekkel, például petrezselyemmel” – hívta fel a figyelmet az Európai Elhízás Elleni Nap alkalmából Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

ÓVATOSAN A TEHÉNTEJJEL! VÉRSZEGÉNYSÉGET OKOZHAT, HA TÚL KORÁN KAP A GYEREK >>> 
Megdöbbentően sok cukrot fogyasztanak a kisbabák

Az 1-3 éves korosztály tápanyagigénye testsúlykilogrammonként akár hétszer nagyobb lehet, mint egy felnőttnek, a felnőttek számára készült ételek azonban nem olyan koncentrációban tartalmazzák a különböző vitaminokat és ásványi anyagokat, ahogyan arra a kicsi szervezetének szüksége van.

"Egyéves kor felett a babák jelentős hányadának az ajánlottnál magasabb a koleszterin-, foszfor- és (a túl sós ételek miatt) a nátriumbevitele, viszont kevesebb kalciumot, vasat, és D-vitamint fogyasztanak. A megfelelő kisgyermekkori táplálkozás, azon belül is a szoptatás jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni (féléves korig kizárólagosan, egyéves korig a hozzátáplálás mellett, de lehetőleg még azon túl is). A gyermekek helyes tápanyagellátottságához és optimális szociális, valamint szellemi fejlődéséhez ugyanis alapjaiban hozzájárul. Fontos kiemelni, hogy ha nincs elegendő anyatej, a korai tehéntejfogyasztás nem elfogadható, hiszen az is megterheli a babák emésztőrendszerét: sokkal több fehérjét és nátriumot tartalmaz, mint amire a babák szervezetének szüksége van, valamint vastartalma is jóval elmarad a korosztály szükségletétől” – hangsúlyozta Dr. Velkey György, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke.

„Szintén aggasztó tény, hogy 1 éves kor felett csaknem minden baba rendszeresen fogyaszt cukrot, méghozzá a maximálisan ajánlott napi 12 gramm több mint másfélszeresét, naponta átlagosan 19 grammot. A szülők többsége talán nem is sejti, milyen könnyű átlépni az ajánlott adagot, hiszen egy bögre instant kakaó vagy egy készen kapható túródesszert is fedezheti a napi cukormennyiséget” – tette hozzá a szakértő.

ÍGY ADJ EGYSZERŰEN EGÉSZSÉGES TÍZÓRAIT A GYEREKNEK MINDEN NAPRA! >>> 
Egyszerűbb egészséges babákat nevelni, mint beteg felnőtteket gyógyítani

Az odafigyelés hiánya nemcsak a hozzátáplálás idején, hanem már korábban, a várandósság alatt megmutatkozik: mindössze tízből négy kismama változtat az étrendjén a terhesség alatt, és közülük is csak százból nyolcan ügyelnek például a megfelelő szénhidrátbevitelre.

„A felnőttkori elhízás megelőzésében már a magzatkori táplálásnak is szerepe van, ezért fontos hangsúlyozni, hogy az első 1000 nap a fogantatás pillanatától kezdődik. A kismama táplálkozása, majd a születést követően az anyatejes táplálás és a megfelelő hozzátáplálás soha vissza nem térő lehetőség arra, hogy megalapozzuk gyermekünk egészségét, és olyan felnőttkori népbetegségeket előzzünk meg, mint az elhízás, a szív- és érrendszeri megbetegedések vagy a cukorbetegség” – foglalta össze Dr. Takács István, a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület elnöke.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy az Európai Elhízás Elleni Nap alkalmából a Magyar Gyermekorvosok Társasága is csatlakozott az Első 1000 Nap Programhoz: segítségükkel még több kisgyermekes szülőhöz juthat el a korai táplálás jelentőségének üzenete” – tette hozzá Dr. Takács István.

Még több cikk kisbabák, gyerekek étkezéséről itt >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss