Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

11 étel, ami segít leküzdeni a szorongást és a stresszt

A szorongást és a stresszt, sajnos, a legtöbben, szinte minden nap tapasztaljuk. Jó hír viszont, hogy bizonyos ételek fogyasztásával szembe is szállhatunk ezekkel a negatív hatásokkal: az étkezésünk ugyanis hat az agyműködésünkre, ezáltal pedig a mentális egészségünkre is.

Kiderült, nem baj, ha a stresszt evéssel vezetjük le. Sőt, vannak olyan jótékony ételek, amelyekből a szakértők minél többet javasolnak fogyasztani. Szóval, a stresszes, feszült időszakokban jól jöhetnek a következő étkezési tippek. Próbáljátok ki, tényleg segítenek.

Erjesztett ételek

Az erjesztett ételekben rengeteg probiotikum van, amik segítik a bélrendszer védekezését a különböző kórokozók és a káros hatások ellen. Sőt a bélrendszer és az agy kedvező kapcsolatát is elősegítik.

Ismert erjesztett étel a miso, amely egy tradicionális japán, erjesztett fűszerpaszta, fermentált szójababból, esetleg árpából vagy rizsből készül. A japán miso leves fő alapanyaga. De ha ismerősebb ízekre vágyunk, választhatunk joghurtot, kefirt vagy káposztát is.

Cseresznye

A cseresznye nyugtató hatású antioxidánsokat tartalmaz - milyen jó, hogy éppen szezonja van! Egyébként fontos megjegyezni, hogy a rendszeres gyümölcs- és zöldségfogyasztás általában összefüggésbe hozható a szorongás és depresszió csökkenő tüneteivel és a megnövekedett boldogságszinttel.

Étcsokoládé

Természeten nem hiányozhat a listáról a étcsoki sem. Egy kutatás szerint azok az emberek, akik rendszeresen fogyasztanak étcsokoládét, ritkábban mutatnak depressziós tüneteket. Tehát nemcsak, hogy nagyon finom és nem hízlal, megelőzésében is hatékony lehet. Ez valószínűleg azzal hozható összefüggésbe, hogy növeli az endorfin szintet.

Kamillatea

Egy fárasztó nap után mindig jól jön egy csésze forró tea. Egy kutatás pedig kimutatta, hogy a rendszeres kamillatea fogyasztás jelentősen csökkenti a szorongásos tüneteket. Ennek ahhoz is köze lehet, hogy a kamilla elősegíti a mély és pihentető alvást.

Kivi

A gyümölcsben található C- és E-vitamin kombinációja, valamint a folát segíti az oxidatív stressz csökkentését. Ezen kívül elősegíti a szerotonintermelést, ami hozzájárul a jó közérzethez és boldogságérzethez.

Tenger gyümölcsei

A tengeri ételekben található esszenciális omega-3 zsírsavak hozzájárulnak a test megfelelő energiaszintjének fenntartásához és hangulatjavító hatásuk is van. Érdemes tehát beépíteni őket az étrendbe és hetente többször is fogyasztani.

Avokádó

A gyümölcs tele van B6-vitaminnal és magnéziummal, ez a kombináció pedig segít az agy szerotonintermelésében. Megéri fogyasztani, akár salátában, akár turmixként.

Hüvelyesek

A csicseriborsó, a lencse, a bab és más hüvelyesek antioxidánsokat, B6-vitamint és magnéziumot is tartalmaznak, mindezek mellett ráadásul még remek fehérjeforrások is, úgyhogy akár a hús fogyasztása is felváltható a segítségükkel.

Teljes kiőrlésű gabonák

A zabban, árpában és korpában is sok a probiotikum, ami elősegíti a szerotonin receptorának megfelelő működését, tehát hozzájárul az optimális szerotoninszint fenntartásához és még a krónikus betegségek kockázatát is csökkenti.

Tej

A tej a szervezet számára fontos ásványianyagokat tartalmaz, például kalciumot, káliumot és magnéziumot. Az utóbbi pedig nagyban képes csökkenteni a szorongást.

Tökmag

A tökmag szintén magnéziumban és káliumban gazdag, tehát magnéziumforrásként választhatunk például tökmagot is tej helyett.

EZEKET AZ ÉTELEKET, ITALOKAT KERÜLD, HA STRESSZES VAGY >>> 

MIT EGYEK, HOGY KEVÉSBÉ LEGYEK STRESSZES? A DIETETIKUS VÁLASZOL! >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss