Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Így ette a hamburgert Ernest Hemingway: íme az eredeti recept!

Köztudomású, hogy a Papa becenévre hallgató Ernest Hemingway (1899–1961) imádott élni, vadászni, szeretkezni, enni és inni, ám az talán kevésbé ismert, hogy főzni is szeretett.

A Nobel-díjas író 21 évet élt Kubában, a Finca Vigía nevű birtokán, ahol legjelentősebb művei születtek. A mindennapokat felidéző több mint kétezer személyes tárgyát és dokumentumát Kuba 2013-ban a Hemingway-hagyatékot gondozó bostoni John F. Kennedy Elnöki Könyvtár és Múzeumnak adományozta. Ez az anyag tartalmazta Papa kedvenc hamburgerének receptjét is, amelyet az akkori (negyedik) felesége, Mary Hemingway gépelt le.

A Boston Globe című napilap beszámolt a dokumentumok – többek között kocsmai és élelmiszerszállítói számlák, egy 1941-es Plymouth kombi biztosítási papírja, fegyverviselési engedély, bikaviadalra szóló belépőjegyek – digitalizálásáról, és a tudósítás felkeltette Cheryl Lu-Lien Tan érdeklődését.

A New Yorkban élő újság- és regényírónő, aki többek között a Food & Wine cikkírója és Hemingway nagy rajongója elhatározta, hogy kipróbálja Papa receptjét, amely időközben felkerült az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Levéltárának Facebook-oldalára.

Cheryl serpenyőben sütötte meg a húspogácsát, mint Hemingway, aki kreatívan a maga ízlésére formálta a tipikus amerikai ételt, továbbá kikísérletezte, hogy mivel lehet helyettesíteni a már nem gyártott vagy nehezen beszerezhető ízesítőket. Tapasztalatait részletesen megírta a The Paris Review hasábjain és egy ínycsiklandó fotó kíséretében a blogján is összegezte.

Te is elkészítheted a legendás hamburgert, amelyről az író úgy tartotta, annyira finom, hogy az embernek felrobban tőle az agya!

Az eredeti recept sorai közé, illetve a margóra Mary Hemingway firkantott megjegyzéseket. (A csillaggal jelölt hozzávalókra vonatkozó magyarázatot a recept után közöljük.)

A recept magyarul:

PAPA KEDVENC vadnyugati HAMBURGERE

Miért kellene egy hamburgernek végül szürkének, zsírosnak vagy papírvékonynak és ízetlennek lennie? Egy sor finomságot és ízt lehet a vagdalt húshoz adni – szeletelt gombát, koktélszószt, hagymát, fokhagymát, mandulát, nagy adag piccalillit [zöldségkrémet], vagy amit csak megkívánunk. Papa ezt a kombinációt szereti a legjobban.

Hozzávalók:

1 font [kb. 45 dkg] sovány marhahús darálva
2 gerezd fokhagyma, apróra vágva
petrezselyem
2 kis újhagyma, finomra aprítva
1 púpozott tk India relish*
2 ek kapribogyó
1/2 tk Spice Islands Beau Monde Seasoning**
1/2 tk Spice Islands Mei Yen por***

bors
1 tojás, villával felverve
kb. 1/3 csésze száraz fehér- vagy vörösbor
1 ek étolaj [a sütéshez]

Elkészítése:

Villával szétnyomkodjuk a húst, rászórjuk az újhagymát, a fokhagymát és a fűszereket, majd villával vagy ujjainkkal összekeverjük, és 10-15 percre betesszük a hűtőbe. Addig elkészítjük a salátát és megterítünk. A relish-t, a kapribogyót és a többi hozzávalót a borral együtt a masszába keverjük. Lehetőleg további 10 percig pihentetjük.

A masszából kézzel négy darab 1 hüvelyk vastag, lágy, de nem folyós pogácsát formázunk. Serpenyőben felforrósítjuk az olajat annyira, hogy ne füstöljön, mikor beledobjuk a pogácsákat. Ezután a lángot levesszük, és a pogácsákat 4 percig sütjük. A félrehúzott serpenyőben a hamburgereket megfordítjuk, majd nagy lángon 1 percig, végül kisebb lángon további 3 percig sütjük. Akkor jó, ha mindkét oldal ropogós barna, belül pedig szaftos és rózsaszín.

Megjegyzés: Tegyél bele stanfordi sonkát, szójaszószt, fokhagymát, paradicsomot.

* India relish: webáruházból rendelhető.

** Spice Islands Beau Monde: webáruházból rendelhető. Hasonló ízű ételízesítőt készíthetsz házilag 2 ek vöröshagymaporból, 2 ek zellersóból és 1 ek cukorból.

*** Spice Islands Mei Yen: már nem gyártják. Helyettesítheted 9 rész cukor, 9 rész só és 2 rész nátrium-glutamát keverékével. A receptben szereplő 1 tk mennyiség kiváltásához 2/3 ek házi keveréket vegyíts el 1/8 ek szójaszósszal.

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss