Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Érik a ropogós…

Amikor ezernyi virága kinyílik, és beborítja az addig kopár ágakat, a japánok napokig ünnepelnek. Hiszen a pillekönnyű, illatos szirmok jelzik, hogy végre megérkezett a várva várt tavasz. Május végén pedig már megjelennek a piacon a korai, apró szemű fajták gyümölcsei – mindannyiunk legnagyobb örömére!

A cseresznye az egyik legkorábban érő gyümölcsünk. Már május elején pirosodik a szerencsések kertjében, a hónap végén pedig rendszerint már a piacokon is fellelheted. Ha a sok befőtt és fagyasztott holmi után egy kis friss ízre vágysz, a legjobb, ha hétvégi portyádon megtöltöd vele a kosaradat!

Tölgyerdőkből Lucullus asztalára

A vadcseresznye – amelynek gyümölcse többnyire apró és fanyar ízű – lényegében Nyugat-Szibériától Angliáig mindenhol honos, és leginkább a tölgyerdőket kedveli. Azt, hogy kertjeink kedvelt lakójává vált, nagy valószínűséggel a gazdag lakomáiról hírhedtté vált Lucullusnak köszönhetjük, aki Itáliába hozatott egy akkor kiválónak tartott cseresznyefajtát. A város nevét (Kerasunt), ahonnan a gyümölcs származik, őrzi a görög kerasos, a latin cerasus, a német Kirsche és a magyar cseresznye szó is. A tűzpiros bogyókat termő fa később a szőlőtermő tájak jellegzetes kísérőnövénye lett, mára pedig elsősorban családi házak kertjeiben találkozhatunk vele.

…fát nevelek

Aki a saját cseresznyéjét szeretné szemezgetni, jó, ha felkészül arra, hogy a kertészetben megvásárolt facsemetéből idővel magas és terebélyes növény fejlődik. Ültesd tehát a kert szélére, és szerezz be egy jókora létrát…

Egy cseresznyefa akár 80-100 kiló termést is érlelhet. Ha úgy érzed, egyszerre túl sok munka lenne a termés leszedése, a fiatal fa ágait beoltathatod különböző fajtájú cseresznyékkel. Így az ágakon eltérő időpontban érnek majd a gyümölcsök. A hazai kertekben a legelterjedtebb fajták: a münchebergi korai, a  pomázi hosszúszárú, a jaboulay, a jánoscseresznye, a germersdorfi és a hedelfingeni.

Arra is vigyázz, hogy a leszedett cseresznye nagyon gyorsan megromlik, elrohad, tehát ha teheted, minél hamarabb tálald vagy dolgozd fel!

Nem csak az ízéért szeretjük

A cseresznye remek kálium-, kalcium-, nátrium- és foszforforrás, emellett jelentős az A, B, és C-vitamin tartalma is. Kitűnő bőr- és vértisztító – ezért nagyszerű köszvény, reuma és pattanások ellen –, víz- és hashajtó. Ha éppen fogyókúrázol, azért jó, ha vigyázol vele, mert 100 grammonként 68 kilokalóriát tartalmaz! Ha azonban elcsábulnál, lássunk egy ízig-vérig cseresznyés menüt:

Hideg cseresznyeleves akácvirággal

Hozzávalók:
30 dkg cseresznye
2 dl tejszín
5 dl tej
citrom
méz
akácvirág

Elkészítés: A cseresznyét megmossuk, kimagozzuk, adagonként 5-6 szemet félreteszünk belőle. A maradékot tejjel, tejszínnel, citromlével leturmixoljuk, ízlés szerint mézzel édesítjük. A lehűtött levest az előzőleg félretett cseresznyeszemekkel tálaljuk, tetejére frissen szedett akácvirágot szórunk.

Csirkemell cseresznyével

Hozzávalók:
4 fél csirkemellfilé
80 dkg cseresznye
2 evőkanál vaj
2 evőkanál cukor
1 kis darabka fahéj
3 szem szegfűszeg

Előkészítés: A csirkemellet megmossuk, konyhai papírtörlővel leszárítjuk, bedörzsöljük sóval, borssal. A cseresznyét megmossuk, kimagozzuk. A sütőt 180 fokra előmelegítjük (gázsütő 2. fokozat).
Elkészítés: A vajat serpenyőben felforrósítjuk, a csirkemellet minden oldalán szép pirosra sütjük benne. Tűzálló tálba tesszük, köré rakjuk a cseresznyét, megszórjuk a cukorral, mellédobjuk a fahéjat, a szegfűszeget. Meglocsoljuk a sütésből visszamaradt zsiradékkal, és a sütőben kb. 20 perc alatt szép pirosra sütjük. A csirkemellet szeletekre vágjuk, és a vele párolt cseresznyével tálaljuk.

Cseresznyés felfújt

Hozzávalók:
60 dkg cseresznye
1/2 vaníliarúd (vagy 2. cs. vaníliás cukor) 
10 dkg vaj
15 dkg cukor
25 dkg túró
2 evőkanál tej
1 evőkanál méz
12,5 dkg búzadara
8 dkg rétesliszt
1 dl tejföl
1 kk. sütőpor
6 szelet kétszersült
és zsiradék a sütőforma kenéséhez

Előkészítés: A cseresznyét megmossuk, szárát leszedjük, és a gyümölcsöt kimagozzuk. A vaníliarudat hosszában felvágjuk, a belét kikaparjuk.
Elkészítés: A vajat 10 deka cukorral és a vanília belével (vagy a vaníliás cukorral) krémesre kikeverjük. Hozzáadjuk a túrót, a tejet, a mézet, a búzadarát, a réteslisztet, a tejfölt, a sütőport, és jól összekeverjük. Egy lapos sütőformát kizsírozunk, az aljára helyezzük a kétszersülteket, majd ráöntjük a túrómassza felét. A massza felszínén arányosan elosztjuk a cseresznyét, megszórjuk a maradék cukorral. A túrós massza másik felét simára elegyengetjük a cseresznyeréteg tetején. A hideg sütő középső rácsára helyezzük, és 180 fokra melegítve 40 percig sütjük.

Orbán Szilvia

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss