Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Epres-pudingos rebarbaratorta

MME MME
5/5
120 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A lisztet a porcukorral, a sóval és a vajjal összegyúrjuk. Beledolgozzuk a tojást, és ha attól sem állna össze, egy kevés vizet is hozzáadunk, hogy rugalmas tésztát kapjunk. Legalább 1 órára, de még jobb, ha egy éjszakára a hűtőszekrénybe tesszük.

Másnap akkora kerek lappá nyújtjuk, hogy kibélelhessünk vele egy nagy tortaformát úgy, hogy 2-3 ujjnyi magas pereme legyen. Az alját villával megszurkáljuk, és a forró sütőben aranysárgára sütjük.

Közben a 20 dkg cukorral ízesített vízben puhára főzzük a megtisztított, 1 cm-es darabokra vágott rebarbarát, majd leszűrjük.

Az előírásnak megfelelően elkészítjük a pudingot a 3 dl tejjel és ízlés szerinti cukorral, és ha kihűlt, a 2 dl habbá vert tejszínnel összedolgozzuk, végül az alaposan lecsepegtetett rebarbarát is hozzáadjuk.

A krémet a tésztával bélelt formába töltjük, és a tetejét kirakjuk a megmosott, lecsepegtetett, kicsumázott eperrel úgy, hogy az eper csúcsa felfelé nézzen.

1 órára jégbe hűtjük, a tortakarimát lehúzzuk róla, és már tálalhatjuk is. Ha nagy piteformában sütjük, abban is tálaljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss