Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Döbbenet! Évente 50 ezer forint értékű kaját dobunk a szemétbe

default user icon
MTI
Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, ennek hozzávetőleg egynegyede a háztartásokban - mondta a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az élelmiszerpazarlásról rendezett közép-európai konferencián kedden Budapesten.

Zsigó Róbert kifejtette:  számítások szerint egy átlagos magyar család évente 50 ezer forint értékű élelmiszert dob ki a szemétbe. Ez fejenként körülbelül 40-50 kilogramm élelmiszerhulladékot jelent, a teljes lakosságot számítva mintegy 400 ezer tonnát. Ez nem csak a háztartásoknak jelent veszteséget, de komoly környezetterhelést okoz a megsemmisítése és megtermelése is.

Ahhoz, hogy a lehető legkevesebb ennivaló vesszen kárba, együtt kell működnie a jogalkotóknak és a civil szervezeteknek, az áruházláncoknak és a termelőknek, a hulladékkezelőknek és a családi háztartásoknak, az európai, nemzeti, regionális és helyi szervezeteknek.

Az államtitkár  szerint nem elfogadható, hogy emberi fogyasztásra alkalmas, biztonságos élelmiszer ne élelmiszerként hasznosuljon, de emberi fogyasztásra kizárólag biztonságos élelmiszerek kerülhetnek.

Magyarországon az adományozási kultúra fejlődését mutatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a múlt évben 2600 tonnát, az előző évhez képest 1000 tonnával több élelmiszert tudott eljuttatni a rászorulóknak. A növekedés nagy része az áruházláncokból származik.

Az eszmecserén Ian Hutchins, a Tesco Európa nemzetközi kommunikációs igazgatója elmondta: a világon megtermelt élelmiszermennyiség harmadát dobják ki, ez mintegy 1,3 milliárd tonnát jelent évente. A Tescónál készített és V4 országokat vizsgáló felmérés szerint a fogyasztókat alig érdekli az élelmiszerpazarlás kérdése, szerintük ez inkább a kormányokra és a cégekre tartozik.

HOPPÁ! EGY ELVONÓBAN EHETED OLASZORSZÁG LEGFINOMABB PIZZÁJÁT >>> 
VIGYÁZZ! HA ILYEN SÜTŐFORMÁD VAN, AZONNAL DOBD KI! >>> 
NEM FALÁNKSÁG, GÉNHIBA! EMIATT NEM TUDUNK ELLENÁLLNI A ZSÍROS KAJÁKNAK >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss