Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ehető fenyőfadíszek

A hagyományos szaloncukor, a dió, az alma mellett (vagy helyettük) még sokféle házilag elkészíthető, hangulatos, olcsó, jó illatú és ízű dísz kerülhet a karácsonyfára a tarka-barka díszek helyett - vagy éppen mellett.

+ ötlet: Szeletelhetünk citromot, grépfrútot is. Ez utóbbiból válasszuk a rózsaszín belűt. Gyönyörű, ahogy a fény átvilágít rajta! 




Citromos karikák

Hozzávalók körülbelül 30 darabhoz:
1 citrom
20 dkg liszt
5 dkg étkezési keményítő
1 teáskanál sütőpor
12,5 dkg vaj
10 dkg cukor
2 tojássárgája

A kenéshez:
1 tojássárgája
1 evőkanál tej
4 evőkanál jégcukor (durva szemcsés cukor)

Előkészítés: A citromot alaposan megmossuk, megtöröljük, héját lereszeljük, és a levét kinyomjuk. A lisztet, a keményítőt és a sütőport összekeverjük.

Elkészítés: A vajat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a citrom héját és levét, a tojássárgákat, és tovább keverjük. Kanalanként beledolgozzuk a lisztes keveréket. A tésztát letakarjuk, és egy éjszakára hidegre tesszük. Lisztezett deszkán a tésztát kb. fél cm vastagon kinyújtjuk, és nem túl nagy köröket szaggatunk ki belőle. Mindegyik közepét kiszúrjuk úgy, hogy a perem legalább 1 cm vastag maradjon. A sütőt 200 fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. A tepsibe sütőpapírt simítunk, és rárakosgatjuk a karikákat. A kenéshez a tojássárgáját elkeverjük a tejjel, és megkenegetjük vele a tésztát. Megszórjuk jégcukorral, és a sütőben 10-15 percig sütjük. A karikákat kissé hűlni hagyjuk, szalagot kötünk rájuk, és a fára akasztgatjuk.

Munka: kb. 45 perc
Fogyasztható: másnap
1 darab: 95 kcal 



Mézeskalács figurák

Hozzávalók körülbelül 50 darabhoz:
25 dkg méz
12,5 dkg cukor
12,5 dkg vaj
50 dkg liszt
3 dkg kakaó
1 evőkanál mézeskalács fűszerkeverék
1 teáskanál őrölt fahéj
1 mokkáskanál sütőpor
1 tojás
1 evőkanál rum

A díszítéshez:
25 dkg porcukor
1 tojásfehérje
piros ételfesték
cukorgyöngy

Előkészítés: A mézet a cukorral és a vajjal kis lábosban felforraljuk, és hagyjuk kihűlni. A lisztet, a kakaót, a mézeskalács fűszerkeveréket, a sütőport és a fahéjat összekeverjük.

Elkészítés: A mézes masszát, a tojást, a rumot összedolgozzuk a lisztes keverékkel, és 24 órára hidegre tesszük. A tésztát lisztezett deszkán kb. fél cm vastagon kinyújtjuk, és karácsonyi formákkal különböző alakokat szúrunk ki belőle. Ha telt formákat készítettünk, lyukasszuk át őket, hogy szalagot tudjunk majd fűzni bele. A sütőt 200 fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. Sütőpapírral kibélelünk egy tepsit, a formákat rárakosgatjuk, és a sütőben kb. 15 percig sütjük. Hagyjuk kihűlni. A porcukrot összekeverjük a tojásfehérjével (sűrű masszát kell kapnunk), felét fehéren hagyjuk, a maradékot két részre osztjuk, és piros ételfestékkel rózsaszínűre, illetve erős pirosra festjük. Sütőpapírból tölcsért formázunk, a végén nagyon kis nyílást vágunk, beleöntjük a cukormázat, és megdíszítjük vele a formákat. Ízlés szerint megszórjuk cukorgyönggyel, és hagyjuk megszáradni. A formákra szalagot kötünk, és a fára akasztjuk.

Munka: kb. 1 óra 30 perc
Fogyasztható: másnap
1 darab: 110 kcal




Csillagok

Hozzávalók körülbelül 25 darabhoz:
2 citrom
13 dkg vaj + a tepsihez
10 dkg cukor
3 tojássárgája
27,5 dkg liszt

A mázhoz:
15 dkg porcukor
2 evőkanál citromlé
1 evőkanál vagdalt citromhéj

Előkészítés: A citromot alaposan megmossuk, megtöröljük, héját lereszeljük. Kivajazunk egy tepsit.

Elkészítés: A lágy vajat habosra keverjük a cukorral, a tojássárgájával. Hozzáadjuk a citromhéjat, egy csipet sót és a lisztet. Alaposan összegyúrjuk. A sütőt 200 fokra (gázsütő 3. fokozat) előmelegítjük. A tésztát kb. fél cm vastagra kinyújtjuk, és különböző méretű csillagokat szaggatunk ki belőle. A csillagok egyik csúcsába lyukat szúrunk, hogy szalagot tudjunk átfűzni rajta. A tepsire rakjuk, és 10-15 perc alatt aranybarnára sütjük. Hagyjuk kihűlni. A mázhoz simára keverjük a porcukrot a citromlével, és a csillagokra kenjük. Megszórjuk citromhéjjal, és hagyjuk megszáradni. A csillagokra szalagot kötünk, és a fára akasztjuk.

Munka: kb. 45 perc
Fogyasztható: kb. 1 óra múlva
1 darab: 128 kcal


Ötleteink a Kiskegyed Konyhájából valók.

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss