Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Éhes férfi felvágottal álmodik, avagy vegetáriánus lettem 40 napra

Akár hiszitek, akár nem, vasárnap reggel egy fura álom dobott ki az ágyból annak ellenére, hogy még a nyálam is kicsordult, annyira mélyen aludtam. Mondjuk, ha jobban belegondolok, a békés szundikálásom nyálcsorgatásának oka könnyen lehetett az a 20 deka szalámi, illetve két pár virsli, ami után álmomban rimánkodtam a kenyerem mellé. 5. nap hús nélkül.

Mielőtt nekilátnék kibeszélni, illetve kiírni magamból az elmúlt napok alatt szerzett tapasztalataimat, szeretnék néhány dolgot tisztázni. A 40 napos böjtöm kezdete óta érkezett néhány olyan visszajelzés, miszerint ez csak egy buta játék, és nem kéne kötelezővé tennünk, illetve erre buzdítani az embereket, hiszen vannak, akik különféle krónikus betegségekkel küzdenek, így számukra nagyon veszélyes lehet bármilyen fajta megvonás.

Szeretném leszögezni, hogy írásaimmal nem az a célom, hogy bármit is kötelezővé tegyek. Mindenkinek a saját döntése, hogy hogyan étkezik, vagy éli az életét, én csupán csak egy lehetőséget próbálok bemutatni. Valóban léteznek olyan betegségek, melyek mellett nem kifizetődő sokkolni a szervezetet különféle megvonásokkal, ám abban is biztos vagyok, hogy aki ilyen, vagy ehhez hasonló cipőben jár, tisztában van azzal, hogy mit engedhet meg magának, illetve a testének. Számtalan alternatív vitamin, ásványi anyag, vagy fehérjeforrás létezik a világon, amivel simán pótolhatjuk azt, amit mondjuk az én esetemben hús formájában most megvonok magamtól. Nem mellesleg, én is belelátok a krónikus betegséggel élők világába, ugyanis kettő éves korom óta asztmával harcolok kisebb-nagyobb sikerrel.

Visszatérő kritika a böjtömmel kapcsolatban az is, hogy amit csinálok, az minden, csak nem böjt. Ne kérdezzétek, hogy miért jött ez az észrevétel, ugyanis a megjegyzést kiváltó indok elmaradt. Korábbi írásaimban többször kértem, hogy te, Kedves Olvasó, oszd meg velem, velünk, a Mindmegette csapatával, hogy számodra mit is jelent mindez. Gonolok itt arra, hogy milyen élelmiszereket fogyasztasz, mi az, amit megvontál magadtól, már ha egyáltalán foglalkoztat a téma. Na, de miért is ne foglalkoztatna? Ellenkező esetben nem váltana ki belőled reakciót, interakciót.

Ha a böjt ma alkalmazott feltételeit nézzük, akkor most könnyebb dolgunk van a néhány évszázaddal korábbi elvárásokhoz képest. A katolikus egyház a Húsvétot megelőzően február 26 és április 11 közötti időszakban hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő böjtöt, ekkor a 18 és 60 év közötti hívek a nap folyamán háromszor étkezhetnek, és csak egyszer lakhatnak jól. Ezeken a napokon és a nagyböjt többi péntekén arra kéri 14 évnél idősebb tagjait, hogy ne fogyasszanak húst. Én mindezek ellenére úgy döntöttem, hogy a régi kor szellemét idézve, nem csak a fent említett napokon, hanem 40 napok keresztül nem fogyasztok húst. Egyelőre elképzelni sem tudom, hogy milyen érzés lesz közel másfél hónap után először a húsvéti sonkával megszakítani ezt a folyamatot. 

Ma egyébként már számos módon böjtölnek szerte a világban. Van, aki ebbe az időszakban nem eszik édességet, nem dohányzik, nem fogyaszt alkoholt, magyarul valami olyan nem feltétlenül egészséges szokását próbálja mellőzni, ami máskor a hétköznapi életének elengedhetetlen velejárója. Szóval, böjtölni ma már éppen olyan könnyen lehet, mint ahogy kritikát alkotni róla egy jó pacalpörkölt, a köszvény és a magas koleszterin mellett. Csupán csak a végeredmény különbözik.

Most, hogy mindezt sikerült tisztázni, nézzük, hányadán is állok öt teljes húsmentes nappal a hátam mögött.

Ha már a megtisztulás és az önfegyelem útjára léptem, úgy gondoltam, a méregtelenítő szerveimet, a májamat és a vesémet is kezelésbe kell venni. A menyasszonyomnak köszönhetően számtalan gyógynövény áll(na) rendelkezésemre a hét 365 napjában, ám jó férfiként csak akkor iszom őket, ha kikészítik elém a vitaminjammal együtt. Szerencsére, van aki megteszi ezt nekem, így a reggeleim egy „fincsi” diólevél és csalánlevél teával indulnak felváltva.

Abban biztos voltam, hogy a hús hanyagolását jól fogom viselni, ám az erről alkotott véleményem vasárnap reggelre szertefoszlott. Arra ébredtem ugyanis, hogy álmomban néhány szelet szalámiért és egy pár virsliért fohászkodtam a reggeli vajas pirítósom mellé. Egyedül csak abban bízok, hogy a „rémálmokat” annak a fővárosi vegán étteremnek köszönhetem, ahol előző délután volt szerencsém megkóstolni egy teljesen húsmentes hamburgert. Nem mondom, hogy rossz volt, de nekem, mint rendszeres húsevőnek, kicsit meredek volt az állaga és ízvilága. Biztos vagyok benne, hogy amikor kiléptem az étterem ajtaján, az arcomra volt írva, hogy nagyjából annyi közöm van a vegán konyhához, mint kálomista embernek a szűz Máriához. Nem is tudom, mi lenne velem, ha minden olyan élelmiszert meg kéne vonnom magamtól, aminek bármilyen köze is van, vagy volt akár marhához, csirkéhez, vagy sertéshez. Minden elismerésem azoknak, akik ezt az életmódot követik.

Lassan egy hét távlatában azt érzem, hogy lesznek még itt érdekes dolgok. Soha életemben nem álmodtam még úgy étellel, hogy tudtam, jelen helyzetemben tilos a fogyasztása, ám mégis vágyakozok utána. Bár úgy gondolom, ez csak egy állapot, majd egyszer átlendülök rajta és hozzászokik a szervezetem eme nélkülözéshez. Egyébként egyáltalán nem eszek rossz dolgokat, szóval semmi okom a nyavajgásra. 

Sokkal több zöldség és gyümölcs került az étrendembe, na meg az ebéd utáni kajakómától is megszabadultam. Rendben lesz ez, csupán csak kitartás kell hozzá, hiszen mégis csak ez az első ilyen akcióm. Korábban mondjuk már volt egy fél éves időszakom, amikor minden pékárut száműztem az életemből, ám ez most valamiért mégis más.

Te hogy állsz a böjttel? Oszd meg velem tapasztalatokat az info@mindmegette.hu címen. Motiváljuk egymást, na meg az elkövetkezendő hetekben az ebéd és vacsora tippek is jól jönnek, tehát hajrá!

MÁR A BÖJT ELSŐ NAPJÁN MEGKÍSÉRTETT A PÖRKÖLT >>> 

40 NAP BÖJT, AVAGY HÚSMENTES ÉTKEZÉS A MEGTISZTULÁS JEGYÉBEN – TE BEVÁLLALOD? >>>

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss