Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Egyszerű spárgás-sajtos leveles tészta

30 perc
egyszerű
megfizethető
2 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A füstölt sajt felét vékony csíkokra felvágjuk, a spárgát meghajlítjuk, letörjük az alsó, fás részét, majd folyó víz alatt alaposan megmossuk, és lecsepegtetjük. Az olívaolajat összekeverjük sóval, frissen őrölt színes borssal, és a citromlével, majd ráöntjük az alaposan lecsepegtetett spárgára, és összeforgatjuk. Ezután hagyjuk kicsit állni.
  2. Az előnyújtott leveles tésztát kicsavarjuk a papírból, majd a szélétől kb. 2 cm-re rárakjuk a vékonyan felszeletelt sajtot. Ezután a sajt szélénél, egy csíkban lekenjük a felvert tojással, majd ráhajtjuk rá a tésztát kicsit lenyomkodjuk, majd a ráhajtott tésztát, szintén lekenjük tojással. Ezután tésztára helyezzük a spárgát, majd meglocsoljuk a visszamaradt fűszeres olajjal, és ráreszeljük a megmaradt füstölt sajtot.
  3. Előmelegített sütőbe helyezzük, majd közepesnél kicsit melegebb fokozaton, kb. 20 perc alatt szép pirosra, ropogósra sütjük. (Légkeverésnél 160 fokon, 20 percig sütöttem.)

 

Megjegyzés

Tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel, és melegen kínáljuk. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss