Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Egy kis melegségre vágysz?

Már nem kívánjuk a hűsítő italokat, hiszen nemsokára szánkózni, korcsolyázni vagy síelni szeretnénk, a pihenőkön forralt bort iszogatva. Vagy inkább a meleg szobában üldögélve forró csokit kortyolgatnánk? Vegyük sorba, milyen forró italok közül választhatunk!

 

Grog

A grogok a legmagasabb alkoholtartalmú téli italok, alapjuk rum vagy konyak. A grog egyszerűen elkészíthető, cukor és rum vagy konyak felhasználásával: egy grogospohárban ízlés szerint forró vizet vagy fekete teát cukorral elkeverünk, majd beleöntjük az alkoholt. Tejszínnel is kínáljuk. A forró italok legerősebbike feketeteával vagy tojássárgájával bolondítható.

Forralt bor 

A forralt bor jellegzetes téli ital, nehéz munkanap után otthon vagy sportolás közben a szabadban egyaránt kínálja magát. Sokféleképpen elkészíthető, de bármelyiket választjuk, vörösbor, cukor, fahéj, szegfűszeg és a végén citromkarika kell bele. Ez az alapital (1 l vörösbor, 8 dkg cukor, 1 rúd fahéj, 5 szegfűszeg, 2 szegfűbors, fél citrom), amit aztán sokféleképpen ízesíthetünk.

Nátha ellen például nagyon hatásos a magyar népi konyha receptje: az előzővel egyező mértékű vörösbor, cukor, fahéj, szegfűszeg mellé egy teáskanál csípős paprikakrémet vagy egy félbevágott cseresznyepaprikát keverünk, az egészet öt percig forraljuk, és forrón tálaljuk. A gyógyszer nagyon hatásos, zsebkendőt is adjunk mellé!

De ha senki nem beteg, a forralt bort gyümölcsösen is elkészíthetjük.

Meleg sör

A sörre nem csak nyáron gondolhatunk, hiszen különböző meleg italokat is készíthetünk belőle. A legegyszerűbb a meleg sör: fél liter sört egy lábasba töltünk, majd negyed liter tejet, cukrot (vagy mézet) és egy felvert tojást hozzákeverünk. Kevergetve felforraljuk, és máris poharakba önthető!

Kávé

A kávé is bolondítható egy kis alkohollal, hogy jobban átmelegítse a testünket. A legegyszerűbb a rumos kávé, de az amarettós és az ír kávét is sokan ismerik és kérik az éttermekben. Ezek otthon is gyorsan elkészíthetők.

És még...

Még sokféle finomabbnál finomabb meleg italt készíthetünk rum, konyak vagy Amaretto felhasználásával, almalével, tejjel, mézzel.

Egyszerű, de nagyon finom az erősítő tejes ital: 4 tojás sárgáját cukorral elkeverünk, felöntjük 8 dl forró tejjel, összekeverjük, és az egészet ízlés szerint adagolt rummal vagy konyakkal bolondítjuk.

Hideg estéken a mézes rum (ízesítő: fahéj, szegfűszeg és citrom) is jólesik.

Alkohol nélkül 

Aki pedig alkoholmentesen szeretne felmelegedni, az is számtalan lehetőség közül választhat. A legegyszerűbb természetesen a rengetegféle tea, amit ilyenkor nem alkohollal, hanem citrommal, naranccsal, mézzel ízesítünk.

A forró almalé is jóleshet: lehetőleg 100 százalékos gyümölcslevet használjunk! Fahéjjal és vaníliával felforralva és pár csepp citromlével ízesítve tálaljuk.

A forró csokoládé kedvelt ital télen. A minőségi kakaóból főzött italt juharszörppel és fahéjjal ízesíthetünk, tejszínhabbal és csokireszelékkel tálalhatjuk.

A forró tejhez mandulát és vaníliás cukrot adva készül a mandulás tej.

Sötét szerenádnak nevezik a csokoládé és a kávé keverékét (ízlés szerinti cukorral), amit szintén tejszínhabbal kínálhatunk, csokireszelékkel a tetején.

További csodás ízű forró italok közül válogathatsz itt >>>

 

R. E.

Ezek is érdekelhetnek

Friss