Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Édesanyám olasz raguja

120 perc
bonyolult
megfizethető
6 adag

Elkészítés

  1. A babot előző nap beáztatjuk, majd másnap ugyanabban a vízben előfőzzük. A csíkokra vágott káposztát roppanósra főzzük. A megpucolt, karikára vágott sárgarépát is előfőzzük. 
  2. Közben a bacont apróra, a csirkemellet csíkokra vagy 2 cm-es kockákra vágjuk. A szalonnát egy nagyobb lábasban zsírjára sütjük kevés olívaolajon. 
  3. Hozzáadjuk a felszeletelt hagymát, kicsit megpirítjuk, majd hozzáadjuk az aprított fokhagymát is. Kevés vízzel felengedjük, és amikor kissé megpuhult, hozzáadjuk a csirkemellet is. Kicsit lepirítjuk, majd felöntjük a a húslevessel. 
  4. Hozzáadjuk a fűszereket: a kakukkfüvet, a rozmaringot, a mustárt, a mézet, a babérlevelet, az összekötött petrzselyemzöldet és a borsot. Kicsit megsózzuk, és addig főzzük, amíg a csirkemell megpuhul. 
  5. Ezután hozzáadjuk a paradicsompürét és a lehéjazott, kimagozott, negyedelt paradicsomot, valamint a vajat. További pár percig főzzük, majd hozzáadjuk az előfőzött babot. Pár perc után hozzáadjuk az előfőzött sárgarépát, majd az előfőzött káposztát is.
  6. Addig főzzük, amíg minden egyenletesen meg nem puhul, kb. 10-15 perc alatt. Közben kóstolgatjuk, sóval, borssal és az eddig felhasznált fűszerekkel tovább ízesíthetjük. Hogyha kevésnek ítéljük a levét, akkor kis vízzel vagy húslevessel felöntjük.
  7. Egy serpenyőben erős tűzön, kevés olívaolajon pirosra sütjük a virsliket vagy a baconszeleteket. Tálaláskor a raguhoz kínáljuk, a tetejét frissen tépett bazsalikomlevelekkel vagy petrezselyemmel díszítjük. Friss kenyérrel tálaljuk. 

Megjegyzés

Ízletes mediterrán étel az egész család számára!
Amiért kedves számomra: A receptet először édesanyámmal készítettük el 25 éve, mikor én még gyerek voltam. Az alap ötletet egy planétás receptkártya adta. A hétköznapi ízektől szerettünk volna valami új felé nyitni. Emlékszem arra a reggelre. Mivel mi kertes házban éltünk, minden zöldségfélét magunk termeltünk. Azok a pillanatok szerintem mindig élni fognak bennem amit az a nap nyújtott. A friss napérlelte lédús paradicsomok, szép szál sárgarépák, vastag szinte már saláta szerű bazsalikom levelek… Édesanyám a kertben folyamatosan csak azt ismételgette: “De mi fog ebből kisülni?” Szkeptikus volt kicsit. :) Sok munkával járt az étel elkészítése elismerem, de a végeredmény egy isteni finom olaszos ebéd lett, amit az asztal mellett az egész család jó étvággyal fogyasztott - borozgatva, beszélgetve. Mindenkinek, aki vállalkozik rá ezt kívánom, jó étvágyat hozzá! - Myrson

Ezek is érdekelhetnek

Friss