Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Dubarry szelet II.

60 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 8 szelet karaj
  • őrölt fehérbors
  • 2-3 evőkanál kukoricaliszt
  • 2-3 evőkanál olívaolaj
  • 1 kisebb karfiol
  • A besamelmártáshoz:
  • 6 dkg liszt
  • 8 dkg vaj
  • 5 dl tej
  • 2 db tojássárgája
  • 1 dl főzőtejszín
  • őrölt fehérbors
  • szerecsendió
  • A szóráshoz:
  • reszelt sajt
  • zsemlemorzsa

Elkészítés

Elkészítés: A karajszeletek széleit néhány helyen vágjuk be, így sütés közben nem fog összezsugorodni a hússzelet, majd klopfoljuk ki. Sózzuk, és hagyjuk legalább fél órát állni, hogy a só átjárja.

A besózott és levet engedett hússzeleteket töröljük papírtörlővel szárazra, majd ízlés szerint szórjuk meg őrölt borssal, forgassuk bele a kukoricalisztbe, majd helyezzük felforrósított olajba, és lassan mindkét oldalát süssük szép pirosra.

Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spricceljük le olívaolajjal. Helyezzük rá, egymástól kicsit távolabb az elősütött hússzeleteket.

A karfiolt szedjük rózsáira, enyhén sós vízben főzzük félpuhára,majd alaposan csepegtessük le. A tepsiben lévő hússzeletek tetejére halmozzuk rá a karfiolrózsákat.

A besamelhez egy serpenyőben hevítsünk fel 6 dkg vajat, adjuk hozzá a lisztet, és állandó keverés mellett csináljunk világos rántást (nem szabad megpirítani a lisztet). Vegyük le a tűzről, majd állandó keverés mellett csorgassuk hozzá a tejet, kézi habverővel keverjük simára, csomómentesre, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg szerecsendióval. Tegyük vissza a tűzre, és kevergetve főzzük sűrűre. Amikor már besűrűsödött, vegyük le a tűzről, és hagyjuk pár percig hűlni. Adjuk hozzá a megmaradt vajat, a tojássárgákat és a tejszínt, keverjük simára. Végül egy szűrőn szűrjük át, hogy szép selymes mártást kapjunk.

Az elkészült mártást kanalazzuk rá a karfiol tetejére úgy, hogy lehetőleg mindenhol befedje. Ezután szórjuk meg a tetejét reszelt sajttal és egy kevés zsemlemorzsával.

Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük szép pirosra. Ízlés szerint rizzsel vagy krumplipürével kínáljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss