Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Dobozos készételeket teszteltünk! Lássuk, milyen a brassói, a bácskai és a szecsuáni

Ha konyhánkat lassan régészek fogják megszállni, akkor bizony jól jön, ha tudunk magunknak keríteni néha némi készételt. A boltok polcain egyre sűrűbben találkozhatunk dobozos kajákkal, melyeket mindössze pár percig kell mikróba rakni, hogy fogyaszthatók legyenek. Ezeket teszteltük.

Egyre több fogást látunk dobozba zárva egészen a rakott krumplitól a szecsuáni csirkéig. Ezen a vonalon továbbhaladva gyűjtöttünk be hat különböző hűtött készételt, melyek között azonos pont alig található. Nem kerestünk megszállottan egyetlen fogást most, hanem az „ami tetszik, kosárba vele” elvet alkalmaztuk. Mindegyik esetében követtük a szamárvezetőt elkészítés során.

ÉTTEREMAJÁNLÓK A MIT ETTEM MA OLDALÁN >>>  
City BOX – Szecsuáni csípős csirke

Kibontás után egy autentikus kínai kifőzde koncentrátuma csapja meg orrunkat. Egészen varázslatos, hogy egy ilyen kis dobozba mennyi csodát képesek belerejteni. Tálalva nem a világ legszívmelengetőbb látványa, mivel szinte sötétbarna az egész.

Kóstolva néha találkozunk pár zöldségdarabbal, elvétve pedig némi csirkével. A tészta túlerőben van a fogásban, de ízre egészen jó cserébe, talán azért egy perccel tovább főzve jobb lenne állaga. Szójás beütés vonul végig minden falaton, ami elnyomja például a zöldségek ízét is.

Adatok: 330 gramm, tészta 20%, csirke combfilé bőr nélkül 18%, csípős chili paprika 0,1%, 614 kcal, 699 ft

TESZT! MELYIK BOLTI LASAGNE KÖZELÍTI MEG LEGJOBBAN A HÁZIT? >>> 
Chef Select – Csirkepaprikás orsótésztával

Őrülten kíváncsivá tudja tenni illatával az embert, mert az valami egészen zseniális. Igazi paprikás csirke felhő árad belőle. Kóstolva itt is ijedten visszavesz és sokkal gyengébb ízekkel találjuk magunkat szembe.

A tészta állaga tökéletes, nincsen túlfőzve. A szósz egészen sűrű rajta, de így legalább nem kell a tányérról tunkolni semmit. A csirkedarabok magukban egészen ízetlenek, de még meglepőbb, hogy néhány brutális méretű kockát is találni benne.

Adatok: 330 gramm, orsótészta 27%, csirkemellfilé bőr nélkül 27%, tejföl 13%, őrölt fűszerpaprika 0,1%, 619 kcal, 649 ft

TESZT! HOL LEHET TÉNYLEG FINOM PIZZASZELETET KAPNI BUDAPESTEN? >>> 
Foodbox – Mexikói chilis csirke

Durván paprikás illat árad belőle, mintha csakis azt raktak volna a dobozba. A rizs némi zöldséggel meg van vadítva, melyek közül a kukorica például enyhén édes is. A paprika ízében is eléggé karakteres, de közel sem annyira, mint illata alapján elvárnánk.

A csirke jó, nem száraz, viszont néha itt is meglepően nagy darabokat találunk. A rizst egy perccel tovább főzhették volna, de nem ropogott így sem. Amit hiányoltunk belőle, az a mexikói tüzesség. Az csak egy pillanatig van jelen, akkor is elfojtva.

Adatok: 330 gramm, csirke combfilé bőr nélkül 20%, chili paprika 0,1%, 515 kcal, 749 ft

MEGÉRI MEGVENNI A DRÁGÁBBAT? HALRUDACSKÁKAT TESZTELTÜNK! >>> 
Gazsi – Brassói aprópecsenye pulyka húsból

Klasszikus brassóival van dolgunk. Elkészítése során kicsit magunk alatt vágjuk a fát, mivel miközben az egész hevül a mikróban, a húsból szaft csorog ki, amit a krumpli magába szív. Ennek eredménye, hogy egyes kockák bizony pépessé áznak.

Azok, melyek nem úsznak a lében, nemes egyszerűséggel kemények, picit nyersek maradtak, pedig veszettül pontosan számoltuk a wattokat elkészítés közben. A pulykahús jól szerepel, sokat ment az összhatáson. Sajnos viszont a krumpli túlerőben van, ami bizony nem túl kellemes.

Adatok: 400 gramm, burgonya 64%, pulykahús 25%, 568 kcal, 789 ft

TÉSZTASZÓSZTESZT! KIFEJEZETTEN FINOM BOLTI PESTÓKRA BUKKANTUNK >>> 
Spar – Bácskai rizseshús

Kibontás után nagyon intenzív kömény illat járja át orrüregünket. Kóstolva alábbhagy a nagy bátorság, egy normális rizses hús marad belőle, amiben érezni némi hagymát, és elvétve egy kevés paprikát.

A rizs egyértelmű túlerőben van, leginkább minden 3., 4. falatnál találkozunk csak egy pici hússal. A hús jó, picit talán száraz, de csirkétől kár csodát várni. Egyszerű a fogás, viszont ahhoz mérten egészen jól sikerült.

Adatok: 330 gramm, rizs 32%, sertés comb 24%, 779 kcal, 649 ft

NAGY PARADICSOMOSHERING-TESZT! EGY SAJÁT MÁRKÁS KONZERV VITTE EL A PÁLMÁT! >>> 
Heli – Rakott krumpli

Kicsit bonyolultabbnak tűnik, de valójában csak a csomagolás miatt, ezt is ugyanúgy el lehet készíteni a mikróban, nem csak sütőben. Illata meglepően házias, a kolbászkarikákból csak úgy dől kifelé a zamat.

Kóstolva a karikákról kiderül, hogy annyira nem intenzívek már, illetve, hogy szinte papírvékonyra lettek szeletelve. A krumpli nincs pépessé ázva, ami bravúros teljesítmény. Sok ízük nincsen, némi fűszert érezni rajtuk, de csak ímmel-ámmal. A sajt másodpercig segít, de hamar elvész a rengetegben.

Adatok: 350 gramm, főtt burgonya 28%, paprikás kolbász 14%, sajt 8%, disznószalonna 2%, paprika 0,3%, 595 kcal, 719 ft

CSILISBAB-KONZERV TESZT: VAN, AMIT BUD SPENCER SZÍVESEN FALNA! >>> 
Ítélet

Mivel a mezőny egészen heterogén, így igencsak nehéz lenne sorrendbe állítani őket. Nem lehet egy lapon emlegetni egy rizses húst egy mexikói csirkével azért. Összességében elmondható, hogy szinte végig pozitív csalódást okoztak ezek az ételek. Éttermi szintet azért kár lenne tőlük várni, de nem is ez a cél az ilyen kaják vásárlása során.

A legtöbb illatra jól szerepel, bár ízük kóstolva igencsak visszább vesz a nagy lendületéből. A köretek közül elmondható, hogy a legnagyobbat akkor kockáztatunk, ha a krumpli mellett tesszük le voksunkat. Ennél erősen fennáll a pépesedés esélye, főleg, ha némi hús is van a közvetlen közelében.

Adagra ne várjunk csodát, azért ezek legtöbbször csak felizgatják gyomrunkat, és nem telítik el, másfélszeres szorzóval lennének laktatóak. Átmeneti tűzoltásra megfelelőek, főleg úgy, hogy mikró közelében 2 perc alatt fogyasztásra készek lehetnek.  

NEM MIND EHETETLEN! TESZTELTÜK AZ ÜVEGES BOLOGNAI SZÓSZOKAT >>> 
A NAGY TÉSZTÁS INSTANT LEVES TESZT! MEG MERJÜK-E VENNI BÁRMELYIKET? >>> 
MELEGSZENDVICSKRÉM-TESZT: SOSEM TALÁLNÁD KI, MELYIK A LEGFINOMABB! >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss